Nőicégek.hu - Nők az üzleti életben
A Nőicégek.hu szakmai honlapot azért hoztuk létre a Nőtárs Alapítványnál, hogy Európából és Amerikából összegyűjtsük és közzé tegyük azokról a női cégekről készült anyagokat, akik követendő példákkal, új ötletekkel bátorítják és segítik a magyar nőket vállalkozásaik fejlesztésében vagy elindításában.
Kérdésed, észrevételed, javaslatod esetén várjuk leveled a hello[kukac]notars.hu email címen, vagy a honlap alján található Kapcsolatfelvételi űrlapon.

2019. december 13.

Múltidéző - Dehát miért nem lehet nő, 2003

Szeretik a munkájukat, a kihívásoktól nem riadnak vissza. Komoly és látványos eredményeket érnek el. Bár nem érzik helyzetüket hátrányosnak női mivoltuk miatt, mindhárom riportalany egyetért abban, hogy a kulcsfontosságú (üzleti) döntések továbbra is a férfiak hatáskörébe tartoznak. 

Az alábbiakban szlovákiai vállalkozónők mesélnek élményeikről és tapasztalataikról a biznisz férfivilágából.

„Jó napot, beszélhetek a főnökkel?” 
„Igen, tessék, én vagyok az.” 
„Na jó, de akkor beszélhetek a tulajdonossal?” 
„Tessék parancsolni, az is én vagyok. 
"??"
A fiatal férfi erre elhallgat, és csak egypercnyi gondolkodás után képes belekezdeni a mondókájába, miszerint üzletkötés céljából jött. 

Vavreczky Éva, az érsekújvári V-Kontakt cég tulajdonosa már megszokta, hogy a dílerek szinte egytől egyik fiatal suhancok, akik mindannyiszor megütköznek azon, hogy egy nő nemcsak a főnök, hanem egyben a tulajdonos is:

- Többször gondolkodtam már azon, vajon miért van az, hogy a cégtulajdonosok szinte mindig férfiak? - kezdi.

- Hogy az irodavezető vagy a menedzser nő, az már megszokott jelenség, de a legfőbb főnök mind férfi. Én már jól kijövök férfi üzletfeleimmel, érzem is a tőlük felém áradó tiszteletet, ám ha a vállalkozásom kezdetén kérdezett volna, biztosan mást válaszolok.

Az idősebb korosztályba tartozó férfiak nőkkel szembeni viselkedése nem annyira meglepő számomra, mint a fiatal, 20-30 év közötti férfiak lekezelő, sokszor udvariatlan magatartása.

Az én férfi alkalmazottaimmal más a helyzet: mindannyian jól kijövünk egymással. Soha nem éreztetik velem azt, hogy „egy nő nekem nem parancsol.”
Kérdésemre, hogy vajon miért van ez, Éva nehezen találja a választ. Számára ez nem jelent mindennapos problémát, hiszen mintegy tíz éve önálló cégtulajdonos. Azt mondja, ő nem az a típus, aki, mint más nőismerőse, gyakran elsírja magát a férfiak előtt, mert gyámolításra szorul.

Ő éppen azért nem viselkedik így, mert azt akarja, hogy egyenrangúként kezeljék őt az üzleti világ férfiai. Úgy érzi, a nőnek mindig sokkal jobban kell igyekeznie és többet kell bizonyítania, mint egy férfinak.

- Az a véleményem, hogy egy nőnek sokkal nehezebb elérnie ugyanazt a célt, mint egy férfinak. - állítja.

- Egy velem korban, adottságokban hasonló szinten lévő férfi könnyebben éri el a sikert. Nekem sokkal többet kell bizonyítanom ahhoz, hogy ugyanazt eléljem. De én ezt nem érzem hátránynak. Szeretek bizonyítani, és elérni valamit.

Ez abból is adódik, hogy szlovák környezetben tanultam egyetlen magyarként, és akkor is mindig bizonyítanom kellett: érek én is ugyanannyit, mint szlovák társaim. Ugyanígy működik ez a vállalkozóvilágban is: a sok férfi közt még nagyon kevés a nő.

Arra a kérdésemre, vajon miért ily egyenlőtlen a nemek helyzete a vállalkozó szférában, Éva ezt válaszolja:

-Talán az a baj, hogy kevés férfi bírja elviselni, hogy a pátja esetleg többre képes, mint ő. Ugyan hogy érhet el egy nő olyan szinted, mint egy férfi?
Egyetlen cégtulajdonos nőt ismerek, és az is elvált. Biztosan vannak magas beosztású nők, akik kitűnően végzik a dolgukat, ám mégsem ők a tulajdonosok, csak alkalmazottak. Az még megengedett. Nagyon bízom benne, hogy ez az áldatlan állapot megváltozik.

Következő beszélgetőpartnerem Hamar Katalin, a komáromi MHL földmérő iroda geodétája, aki általában nem érzi úgy, hogy őt máshogy kezelnék amiatt, hogy nő:

- Amikor 1997-ben megalakultunk, cégtársaimban (mindketten férfiak) fel sem merült, hogy nem vesznek be a csapatba, mert nő vagyok. Szerintem ugyanúgy tudok érvényesülni, ugyanúgy tárgyalok, ugyanúgy egyeztetek időpontot az ügyfelekkel, mint a férfiak.

Végül is dinamikus, talpraesett, erős, szívós nőnek tartom magam. A fizetésünk is egyforma, tehát nem úgy határoztuk meg a fizetéseket, hogy most nekem kevesebb lesz a fizetésem mint férfitársaimnak, mert ők családfenntartók. Tudvalévő ugyanis, hogy az ilyen beidegződés miatt sok helyen ugyanabban a beosztásban a nők kevesebbet kapnak, mint a férfiak.

Amikor azonban az ügyfelekkel kapcsolatos tapasztalataira voltam kíváncsi, Katalinnak eszébe jut egy-két érdekes történet. Bár nem hozzák ki a sodrából, azért nem hagyja megjegyzés nélkül a nagymenő férfi ügyfelek lekicsinylő megjegyzéseit.

- Vannak olyan esetek, amikor bejön hozzánk valaki, és azt mondja: jó napot kívánok, hol a főnök, vagy: itt van a főnök? Holott az illető tudja, hogy nálunk nincs egy főnök. Én ennek azonban nem tulajdonítok nagy jelentőséget. Ilyen megjegyzések vannak, s végeredményben az illetőt minősítik.

És aztán vannak a cégen belül „női munkák”, amelyek rám hárulnak: én takarítom az irodát, én söprök fel, vagy én törlőm le a port, én viszem ki a szemetet, de engem ez különösebben nem zavar. És nem azért takarítok, mert nő vagyok, hanem azért, mert szeretem a tisztaságot, mert szeretek kellemes, tiszta környezetben dolgozni.

És ha bejön egy ügyfél és rám célozva annyit mond: majd a virágszál fölsöpör, hát akkor tudom, hogy az a virágszál én vagyok, de csak ránézek, és nem kommentálom a megjegyzését. Nem tartom ezt olyan nagy sérelemnek.

Talán egy másodpercig végigfut az agyamon egy negatívan értékelő gondolat, hogy miféle virágszálnak tart ez engem, hiszen én tényleg nem vagyok az a nyámnyila, az a jaj, akkor bebújok a söprű mögé típus, mert amikor formában vagyok, akkor igenis teszek-veszek. De nem tartom fontosnak, hogy emiatt vitát kezdeményezzek.

Én úgy érzem, a mi cégünkön belül mindenki egyenrangú. A cégen kívül néha előfordulnak ilyen kis gondok, de számomra ezek jelentéktelenek, mert nem erről szól a világ, nem ez a lényeg.

Utolsóként L.M., érsekújvári butiktulajdonost faggatom a tapasztalatairól. Rövid vallomása csak megerősíti előző két beszélgetőpartnerem megérzéseit és értékelését a nők nem éppen egyenrangú társadalmi pozíciójáról:

- Az én területemen férfiakkal nem is nagyon vagyok kapcsolatban, mert a mi szakmánkban általában nők dolgoznak. Tehát én nem éreztem annak a hátrányát, hogy nő vagyok, de bizonyára vannak más területek, ahol a nők hátrányban vannak.

Üzleti partereim közt többségben vannak a nők. A „nagyfőnök” persze túlnyomórészt férfi, bár a kiszolgáló személyzetet általában nők alkotják. A nagyraktárakban mindig férfiak a főnökök, mert a nagy pénz ott forog.

Hogy miért van ez így? Mert a férfiak a gyakorlatban a nők „felett” vannak: a nagy pénz az ő kezükben forog, de aki a munkát végzi, az mindig nő.

Forrás: Új Szó, 2003. március 10.