Nőicégek.hu - Nők az üzleti életben
A Nőicégek.hu szakmai honlapot azért hoztuk létre a Nőtárs Alapítványnál, hogy Európából és Amerikából összegyűjtsük és közzé tegyük azokról a női cégekről készült anyagokat, akik követendő példákkal, új ötletekkel bátorítják és segítik a magyar nőket vállalkozásaik fejlesztésében vagy elindításában.
Kérdésed, észrevételed, javaslatod esetén várjuk leveled a hello[kukac]notars.hu email címen, vagy a honlap alján található Kapcsolatfelvételi űrlapon.

2019. november 12.

Múltidéző - Befejezetlen jelen, 1997

A vállalkozások sikeréhez a vállalkozók szakértelme, az előzetesen kialakult klientúra mellett a család anyagi, lelki támogatása nagymértékben hozzájárult. 

A szülői segítség szinte minden vállalkozó esetében jelentős szerepet játszott vagy játszik ma is; a vállalkozónők azok, akik messze a legtöbb, általában folyamatos szülői segítséget kapják, pénzben, munkában vagy gyerekekről való gondoskodásban.

Emellett ők bírnak a legkiterjedtebb társas kapcsolatrendszerrel, és ebben a körben találtuk a legtöbb olyan asszonyt, aki férjével együtt, egyenrangú küzdőtársként vesz részt a család egzisztenciájának megteremtésében.

A kényszer és a szövetkezeti átalakulás, a földtulajdon rendezése során támadt új lehetőségek tudatos kihasználása egyaránt felfedezhető a hat mezőgazdasági „vállalkozó” asszony életében.

Azokban a családokban, amelyek megélhetésüket a mezőgazdasági kistermelésre alapozták, az asszonyok a családi gazdaságon kívüli munka világához csak gyenge szálakkal kötődtek, s mihelyt tehették, visszahúzódtak onnan.

A visszavonulásra a gyes időszakának lejárta teremtette az alkalmat, ezután otthon maradtak, s legfeljebb bedolgozók lettek egy háziipari szövetkezetben, többnyire azonban reggeltől estig meg nem álló „háztartásbeliekké” váltak.

Így az a negyvenes éveinek végén járó, szegény tanyás bérlő családból származó asszony is, aki odahagyva a gyári munkás létet, iszákos és mind agresszívabbá váló férje munkáját vállalta fokozatosan magára, s a tehéntartók jószágait maga terelte a városi csordajárásra, amellett, hogy a háztáji gazdaságot is ő vezette.

Nála jó tíz évvel fiatalabb az a városi gazdaleány, aki ipari munkás férjével kezdettől zöldségtermelést és disznóhizlalást folytatott, és a kilencvenes évek elején, lévén valamikori szövetkezeti alkalmazott és lelkes kisgazdapárti tag, viszonylag jelentős vagyonértékhez jutott a szövetkezet átalakítása során, s ennek, valamint a kárpótlásnak köszönhetően bővíthette ki a család gazdaságát jelentős méretű szántóföldi növénytermesztéssel.

Vannak azonban olyan asszonyok, jobbmódú városi parasztok vagy iparosok leszármazottai, akik, ha folytattak is valamilyen családi mezőgazdasági termelést, nem adták fel kvalifikáltabb, jellemzően adminisztrátori munkájukat, és nyugdíjasként, a rendszerváltás után lettek földtulajdonossá, egy-egy mezőgazdasági vállalkozás irányítójává.

A nyolcvanas években szakmunkás férjével bérelt földeken vágott dinnyetermesztésbe az az asszony, aki ma egyedül irányítja 40 hektáras gazdaságát, s gyakran 16 napszámost mozgat szántó- és dinnyeföldjein. Ő nem akarta bővíteni a családi gazdaságot; a rendszerváltás idején, hisz addigra gyermekei is fölnőttek, a visszavonulásra s nem a terjeszkedésre vágyott.

Férje azonban az ő csekély lelkesedése ellenére is licitált földet, vállalkozói kölcsönt vett fel, azután „a szívinfarktus elvitte, és itthagyott a rengeteg dinnyével, meg az egész földgazdálkodással, mindennel".

Sikeres gazdálkodó, vállalkozása nyereséges, úgy véli, hogy a mezőgazdaságból „mög lehet élni. Csak dolgozni köll. Meg az embörfiának a logikáját úgy forgatni, hogy könnyebb, jobb legyen. Például az időjárásra figyelni, hogy most ezt érdemös, nem érdemös, mert volt olyan év a napraforgónál, hogy három-négy havi kereset pluszba jött be. És dolgoztunk vele két hetet. Azért az nem mindegy az embörfiának. ”

Forrás: Beszélő, 1997. január