Vállalkozónők klubja megszervezését fontolgatják a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál.
Természetesen nem csak nők részvételére építenénk - teszi bonyolultabbá az ötletet Szalay Zoltánné, az alapítvány projektmenedzsere. - A hölgyeknek szólna, de a férfiakat is nélkülözhetetlennek tekintenénk. Ez ugyanis inkább szekció lenne, amely kedvező terepet nyújtana az üzletkötésre, kapcsolatteremtésre.
A klub létrehozásának gondolatát elsősorban az értelmiségi vállalkozó nők összefogására vetették föl. A nagyüzemek fejlesztési részlegei megszűntek, az oktatási intézményekben, az egészségügyben jelentős számú, főleg nőket foglalkoztató területet számoltak fel.
Az alapítvány munkatársai által megálmodott klubnak legfontosabb sajátossága lenne, hogy a diplomás hölgyeket olyan vállalkozáshoz segítené, amely nem hivatásuk teljes feladását jelenti. Tehát nem az a kézenfekvő ötlet lesz majd a kiút, hogy az orvos, a magyar-történelem szakos középiskolai tanár vagy a villamosmérnök nyisson egy butikot.
De vajon miért kell a nőkkel külön foglalkozni? Szalay Zoltánná erre példának említi, hogy az Európai Unióban is több támogatásban részesül a gyengébbik nem. De a PHARE is külön gondol rájuk. Az alapítvány szakembere úgy véli, arra is fel kell készíteni a magyar hölgyeket, hogy amikor módjuk lesz rá, ringbe tudjanak szállni ezekért a juttatásokért.
- A megkülönböztetett figyelem azért is megilleti a nőket - érvel a projektmenedzser -, mert a férfiakkal nem azonos feltételek mellett indulnak a gazdasági versenypályán. Miképp a politika, úgy ez is egész embert követel.
Csakhogy a nőket egy bizonyos életszakaszukban elsősorban a gyermeknevelés köti le. Nem nyűgről van itt szó, mert enélkül mindig hiányozna valami az életükből. Így azonban a nő csak 40-45 éves kora után képes teljes erőbedobással saját karrierjével törődni.
Hogy milyenek a női munkaerők, s mennyire kelendőek, arról Radó Erika tanácsadó, „fejvadász” sokat tud mesélni.
- Náluk nem annyira a képesség, mint az attitűd számít. Haladó szelleműek, s kiválóan tudják az üzleti tárgyalásokat irányítani. Nem dominanciára, fölényre törekednek, csakis az eladandó termékre összpontosítanak. Általában nyugodtan bízhatnak rájuk helyettesi posztot, mert nem válnak konkurenssé.
A nőnek ugyanis fontosabb a biztonság. Az sem mellékes, hogy többségükben kevesebb pénzért dolgoznak, mint a férfiak. S ha már megkülönböztetésről beszélünk, az is tény, hogy a hölgyvezetők nem szeretik a női tulajdonságokat, nem szívesen vesznek fel nőket. Nekik is előítéleteik vannak, s úgy vélik, ők a kivételek.
Ilyen körülmények között viszont kérdés, miként szerezhettek meg mégis fontos pozíciókat a nők. Radó Erika emlékeztet rá, hogy a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején patinás külföldi cégek jöttek Magyarországra. Hozták a saját sleppjüket, de rá kellett jönniük, ez édeskevés, mert nem ismerik az itteni dörgést.
Pénzügyi vezetőt kerestek, de nőről hallani sem akartak. Csakhogy ez a terület a hajdani magyar gazdaságban igen rosszul fizetett volt, így jórészt a hölgyekre maradt. A kört még inkább a nők javára szűkítette, hogy idegennyelv-tudást is inkább ők tudtak felmutatni. Így sok nő került pozícióba a marketing és a pénzügy területén.
A munkaadók azonban igyekeznek figyelni arra, hogy ne kerüljenek többségbe. Ennek érdekében férfiakat vesznek fel. Persze fordított eset nincs, a férfi „túlerő” senkit sem szokott aggasztani. Ám az is tény, hogy ha valamiért megüresedik a nők posztja, általában ismét hölgyet ültetnek a székükbe.
Forrás: Reform, 1997. április 8.
