Középiskola helyett saját étterem - Női vállalkozók Amerikában

Már látom magam előtt a Magnificent Quiche-t Párizsban. Hong Kong-ban. Hatalmas ambícióim vannak.

• Elizabeth Woods 
• Alapító - Magnificent Quiche
• USA

„Ezt az Ann’s-nek készítjük, az Ann’s Deli-nek.”

Memphis-ben születtem és nevelkedtem, Tenessee államban. Én vagyok a legfiatalabb a 15 testvérem közül. Az édesanyám hivatásos anya volt. Igazán hálás vagyok, amiért ilyen szüleim lehettek.

• Elizabeth édesapja gondnokként dolgozott. Éjszakai munkában orvosi rendelőket és raktárakat takarított.

A munkavállalói természetesen a gyermekei voltak. Igen, mind a 16-an. Emlékszem, egyszer elmentem vele, amikor újratárgyalt egy szerződést, és miközben jöttünk kifelé a raktárhelyiségből, lenézett rám és azt mondta: a nemleges válasz csak szétkapcsolás, letesszük, aztán újrapróbáljuk.

„Shana holnap reggel elviszi ezt az adagot.”

9 éves voltam, amikor az édesapám meghalt. Nagyon közel álltunk egymáshoz. Az édesanyámtól tanultam meg, hogyan kell fánkot készíteni. Ő igazán otthon érezte magát a konyhában, mindent olyan könnyedén csinált. Ez nagyon tetszett nekem, és hamar beleszerettem a konyhai munkába.

„Ez itt a massza, ami összetartja a lepényeket.”

• A szerető szülők ellenére Elizabeth életében sorra követték egymást a kihívások.

Az iskolában sok nehézséget okozott az olvasás, mert másképp láttam a betűket, de úgy voltam vele, talán csak szemüvegre lenne szükségem. Már elmúltam 30, amikor rájöttem, hogy diszlexiám van. Azelőtt pedig mindig csak átsiklottam rajta.

• Otthon az édesanyja depresszióban szenvedett. Elizabeth évekig szexuális visszaélés áldozata volt. 16 évesen már két gyermeke született.

Nagyon gyorsan kellett felnőnöm és anyaszerepbe lépnem, de megcsináltam.

• A középiskola 12. osztályából kimaradt, és Oakland-be, Kaliforniába költözött rokonaihoz.

A főzés iránti szenvedélyem itt alakult ki igazán. Pincérnőként dolgoztam egy étteremben. Elképzeltem, hogy én vagyok a szakács, és hogy milyen heti menüt állítanék össze. Még emlékszem rá, milyen ételek voltak az étlapunkon Memphisben. Elgondolkodtam rajta, hogy olyan újdonságokat raknék a menübe, amire az emberek azt mondják,’ wow, ez igazán különleges’. Rájöttem, hogy ha kicsit továbbfejleszteném a menüt, a főzési módszereket, az interakciót a vásárlókkal, én is meg tudnám csinálni ugyanezt, lehetne saját éttermem.

• Elizabeth 1999. március 7-én indította el a Magnificent Quiche-t – a fia 20. születésnapján. Az első lepényét a San Jose State vásáron adta el. 

Minden egyes nap eladtuk az összes lepényünket. Igazi sláger volt. Én pedig nagyon izgalmasnak találtam mindezt. Az emberek azt mondták, csodálatos, pontosan illik rá ez az elnevezés.

„Rendben. Még kettő megy oda, aztán betesszük őket a sütőbe.”

Onnan viszont még nehéz volt elindulni, mert nem volt elegendő tőkém ahhoz, hogy piacra vigyem a termékemet, így kóstoltatással kezdtem reklámozni őket.

• Elizabeth ma már 58 különböző lepényfajtát árusít helyi hoteleknek és farmereknek.

- Hány lepényt készítesz egy hét alatt?
- A múlt héten 3400-at sütöttem.
- Az elég sok.
- Igen, szerintem is.

„Oké, száz már készen van, még kétszáz következik.’”

• Elizabeth nemrégiben kötötte meg eddigi legjelentősebb szerződését. Egy online élelmiszerbolt számára szállít be 5000 lepényt hetente. A fiai kisegítik a logisztikában és marketingben. 

- Mindazok a kihívások, amelyekkel szembesülnöd kellett, mindegyiken felül tudtál emelkedni, ez csodálatra méltó.
- Igen, valóban az. Amikor végiggondolom, mi minden történt velem, azt mondom, néha megengedheted magadnak, hogy eluralkodjon rajtad az önsajnálat, hiszen keresztülmentél mindazokon a szörnyűségeken. De áldozat maradok-e, vagy győztessé válok? Én azt választottam, nem leszek áldozat.

• A Women’s Initiative Elizabeth-et az év vállalkozónője díjjal tüntette ki.

- Mit gondolsz, hogyan tekintenének rád a szüleid, ha látnának ma?
- Úgy gondolom, nagyon büszkék lennének. Az édesapám azt mondaná, ’nagyszerű, Elizabeth’. Mindig megdicsért, és még most is hallom a hangját: ’jól van, Elizabeth, szép munka’.

Forrás: The Story Exchange - megjelent: 2011. december
Fordította Benedek Nikolett, a Nőtárs Alapítvány önkéntese.