A cipők királynője - Női vállalkozók Amerikában

Nőként nem könnyű az üzleti életben, mert ez egy többnyire férfiak uralta világ, de én hajlandó voltam nagyon keményen dolgozni, hogy nevet szerezzek magamnak Szingapúrban.

• Rose Yeong
• Tulajdonos – Interpax Shoes
• Singapore

A szülővárosom Ipoh-ban található, egy nagyon kicsi város Malajziában. Én vagyok a legidősebb a családban, két öcsém van. Nem én voltam édesapám kedvence, mert a régi időkben a lányok nem voltak népszerűek, a fiúk magasabb rendűnek számítottak így aztán nehéz időket éltem meg.

• Rose 18 éves korában egy tanárjától kért kölcsönt buszjegyre és elhagyta az otthonát

Nagyon boldog voltam, hogy elmenekültem otthonról. Szingapúrba mentem, állást szereztem magamnak, pincérnőként kezdtem dolgoztam.

• 3 éven belül Rose megismerte a párját, akivel összeházasodtak és megszülte első fiát

A kisfiam az anyósom és apósom rajongásig szeretett unokája volt, ők vigyáztak rá mikor a kicsi 4 hónapos volt. A férjem azt mondta ’túlságosan sok időd van otthon’.

• Rose férje azt akarta, hogy pénzt keressen. Igy bérelt neki egy üzletet a Holland Village bevásárlóközpontban.

Arra a kérdésemre, hogy mit adjunk el az anyósom azt mondta, ’a nők szeretik a cipőket és a táskákat, így hát azt fogsz eladni’. Azt válaszoltam rendben, alapítsátok meg a céget, én pedig működtetni fogom. Mikor belefogtam, mindent magam csináltam. Nem tudtam semmit a cipő értékesítésről, de tulajdonképpen az üzletről sem tudtam semmit. A cipő beszállítók előrefizetést kértek és mivel kezdők voltunk, így hát előre fizettünk. Kifizettük a pénzt, de az áru soha nem érkezett meg. Olyan is volt mikor fizettünk, az áru megérkezett, de nem az, amit rendeltünk. Na onnantól már talpraesettebb voltam, elmentem egy cipőtervezői kurzusra, megismertem a termékeket, tudtam miből készítik tehát mikor a gyártók megpróbáltak félrevezetni, rosszabb minőséget vagy modellt akartak leszállítani, közöltem velük hogy nem ezt rendeltem.

Kb. 2 éven belül jó hírnevet szereztem magamnak és az üzletemnek, akkorra már a bevásárlóközpont ’cipős hölgyeként’ emlegettek.

A házasságom zátonyra futott, mert túlságosan az üzletre koncentráltam. A férjem kevesebbnek érezte magát, mert én kerestem a pénzt. Az egyedüli kenyérkereső voltam, ő pedig nem volt boldog, a fiaimat hozta fel kifogásként, hogy elhanyagolom a gyerekeket, a családot. Mondtam, hogy ez egyáltalán nem így van, de akkor is keményen kell dolgoznom mikor nagyon beteg vagyok, be kell mennem az üzletbe hogy megbizonyosodjak, hogy rendben mennek a dolgok.

Úgy érzem akár házas vagy akár egyedülálló, de főleg ha házas, nagyon fontos hogy független légy. Különben ahogy velem is történt, mikor a férjem elhagyott, elvitte az összes pénzt, semmi sem maradt a bankszámlámon. De a következő nap mikor kinyitottam az üzletet, tudtam, hogy onnantól amit eladok az már az én pénzem lesz. Csak így voltam képes folytatni.

- Hány pár cipőt ad el egy évben?
- Egy évben?” Több, mint 10.000 pár cipőt.
- Az sok, nagyon sok.
- Igen, nagyon-nagyon sok.

Forrás: The Story Exchange - megjelent: 2011. október
Fordította Sikora Erika, a Nőtárs Alapítvány önkéntese.