Szenvedély, üzlet és csokoládé - Női vállalkozók Amerikában

Az emberek általában azt kérdezik tőlem: „Gyakorlatilag egyetlen fajta süteményt árulsz. Hogy lehet az, hogy valaki egyetlen tortát árul több mint egy évtizeden keresztül és sikeres marad?”

• Lyn Lee – alapító –  Awfully Chocholate – Szingapúr

Volt egy pár barátom. Rendszeresen találkoztunk és arról beszélgettünk ki hogyan valósítaná meg az ötletét, ha saját üzlete lenne. Én meg azt mondtam: „Rendben van srácok, én benne vagyok. Ha vállalkozni akartok, én benne vagyok. Csak az a gond, hogy egyetlen dolog van, amiről meglehetősen sokat tudok az én szerény személyes tapasztalatomból, és ez a csokoládé.
Imádok csokit enni, úgyhogy azt mondtam: „Szeretném megvalósítani a saját álmomat, a tökéletes csoki tortát.”

Az emberek általában nem nagyon hittek abban, amit elterveztünk. Ilyen megjegyzéseket tettek:”Nem kellene egynél több süteményt árulnod? Miért nem árulsz sajttortát? Vagy tiramisut? És Szingapúrban, Ázsiában a durian! Hol a te durianod?” És mi még csak szeletben sem akartunk árulni. Kávézót sem akartunk. Mindent erre az egy süteményre alapoztunk. Őrültségnek tűnt.

Mi azonban nagyon megfontoltak voltunk. Nem akartunk belebukni egy olyan dologba, amit nem győzünk anyagilag. S hát szomorú ezt mondani, de a bankok nem nagyon adnak kölcsönt, amikor igazán szükséged lenne rá. Szóval, összeszedtük amennyire szükség volt és rendkívül óvatosan építettük fel üzletünket. Csak így lehetett esélyünk.

1998-ban indultunk, én foglalkoztam a bolttal. Emlékszem, hogy egyik este, mintegy két héttel szerény kis üzletünk megnyitása után egy újságírót találtam üldögélni az üzletben. Azt mondta:”A főnököm azért küldött, hogy megfejtsem a titkát vállalkozásotoknak. Addig innen el nem mehetek, amíg meg nem tudom tőled.” Amikor a cikk megjelent, valami őrület vette kezdetét. Szerte az országból hívtak minket mindenféle újságtól, és az emberek két órát buszoztak hozzánk. Igen, szerencsések voltunk. Szokták mondani, hogy az üzlethez néha szükség van némi szerencsére is.

• Hat évvel később, az Awfully Chocholate megnyitotta második üzletét. Ma már 9 bolt működik Szingapúrban.

Az első négy-hat bolt beindításához nem volt szükségünk kölcsönre. Amennyi nyereséget hozott az első üzlet, azt visszaforgattuk. Természetesen, ahogy növekedtünk, megjelentek a bankárok és azt mondták:”Hadd magyarázzuk el, mit lehetne tenni!”  Mi visszakérdeztünk: „Hol voltatok akkor, amikor elindultunk?”

• Az Awfully Chocholate 12 éven keresztül csak egész tortát árult. Ma árulnak cupcake-et, trüffeleket és csoki tortát szeletenként.

2006 körül kezdtünk el franchise rendszerben működni anélkül, hogy igazán ismertük volna. Csak annyit tudtunk, hogy ez egy jó lehetőség a terjeszkedésre. Összecsomagoljuk a hozzávalóinkat egy előkeverékbe, és azt eljuttatjuk a világ minden tájára. A receptünk titkos, ezért is választottuk az előkeverékes formát.

Általában én vagyok az Awfully Chocholate arca, pedig ez egy csapatmunka. Egykori barátom, aki most a férjem, meghatározó része az üzletnek. Én mindig is szerettem volna a saját főnököm lenni azért, hogy felnevelhessem a gyermekeimet és velük lehessek, amikor csak akarok. Abban nem vagyok biztos, hogy több időt tölthettem velük, mint mások, hiszen főnökként azt is meg kellett tanulnom, hogy az üzlet az én negyedik gyermekem. Soha nem teheted félre, vagy felejtkezhetsz meg róla és mindig foglalkoznod kell vele. A férjemmel nem hoztunk erről semmiféle szabályt, nem is beszélünk róla, nem tudtunk, a részünkké vált.

S a csokoládét még mindig imádom! Jobban, mint bármikor! Ez soha nem szűnik meg! Mint az első szerelem, igaz? Csokoládé….

Forrás: The Story Exchange - megjelent: 2011. október
Fordította Zajzon Kriszta, a Nőtárs Alapítvány önkéntese.