Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2016

Középszinten is elindul az ingyenes angol önképzőkör a Nőtárs Alapítványnál

Kép
MEGHÍVÓ Mert angolul érteni, beszélni, írni és olvasni tudni kell. Te is így gondolod? Ha igen, szeretettel várunk a Nőtárs Angol Önképzőkörbe.  Az alapszint után középszinten is elindul az angol önképzőkör.  Mit szeretnénk elérni? A Nőtárs Angol Önképzőkör célja, hogy támogassa és megerősítse a nőket az angol nyelv tanulásában. Az önképzőkörben az angol megértésének, a szókincs bővítésének és a beszédkészségnek a fejlesztését tartjuk a legfontosabbnak. Mit csinálunk az angol önképzőkörben? A Nőtárs Angol Önképzőkörben olvasunk, videókat vagy hangfelvételeket hallgatunk, játszunk a szavakkal és egyre többet angolul beszélgetünk. Kiemelten foglalkozunk a nyelvtannal és a szótanulással. A tananyagot mi biztosítjuk. Milyen szintű angoltudás szükséges? A középszintre azok jelentkezzenek, akik már egy-két évig folyamatosan tanultak angolt. Ki vezeti a középszintű angol önképzőkört? A Nőtárs Angol Önképzőkört az alapítvány önkéntesei vezetik. Krisztina először három éves k

Mosogatóból konyhafőnök - Női vállalkozók Amerikában

Kép
A vendéglátóipari vállalkozás azon belül is egy étterem vezetése nem való mindenkinek, sok felelősséggel jár, túl sok benne az ismeretlen és nagy anyagi befektetés szükséges hozzá. Egyfajta kockáztató hozzáállást igényel és az is nagyon fontos, hogy legyen az emberben merészség. Ana Sortun Konyhafőnök/tulajdonos – Oleana, Cambrigde, Mass., USA Már korán eldöntöttem, hogy saját éttermet szeretnék, de ha tudom előre, hogy milyen nehézségekkel jár, nem biztos, hogy belevágok. Ez egy csapatmunka, a sikerhez sokan hozzájárulnak és többekre támaszkodom ezért. Szüleim nem voltak különösebben jó szakácsok, anyukám egyszerűen főzött de minőségi alapanyagokból.  Ekkoriban alakult ki bennem egyfajta szeretet, nemcsak a főzés, hanem a jó minőségű ételek iránt. Ekkor rájöttem arra, hogy ha mindezt életem részévé akarom tenni, megkell tanulnom főzni. Ana első munkáját 14 évesen kapta, mosogató lett egy Seattle-i kávézóban. Közben főzőleckéket vett egy szakácstól aki a Párizsi La Varenne fő

A vállalkozás, amelyik menővé teszi az ügyfeleit - Női vállalkozók Amerikában

Kép
Az ügyfeleim nem azért jönnek, hogy hétköznapi, földhözragadt kampányt készítsünk. Hanem lényegében azt mondják, hé, Goodstuph, menők akarunk lenni.   Pat Law Goodstuph alapító Szingapúr A Goodstuph egy közösségi média ügynökség. Én személy szerint utálom ezt a kifejezést, mert nagyon sok szemétláda alak van, aki azt mondja magáról, hogy közösségi média guru. Az elnevezésünk abból jön, hogy ezt szeretnénk az ügyfeleink első reakciójaként hallani, amikor meglátják más ügyfeleink kampányát. Ha valami jót találsz, akkor azt mondod, "ez jó cucc!" (good stuff!), de sosem azt, hogy szuper. Sokan kérdezik, "miért nem szuper cucc"? Azért, mert mi így vagyunk ázsiaiak. Anyukám azt mondta, legyek szerény, és szerintem ez egy folyamatos emlékeztető. Szingapúrban születtem, a szüleim nem voltak - ne érts félre, nem voltak szegények, de nem voltak gazdagok sem. Volt egy boltjuk a repülőtérnél, ahol rizses kacsát árultak. A repülőtér volt tulajdonképpen a játszóterem.

Az Indiegogo küzdelmes felépítése – Női vállalkozók Amerikában

Kép
Az üzletünk beindítása előtt még senki nem próbálkozott hasonló projekttel. A pénzszerzésnek egy teljesen új lehetőségét hoztuk létre. Lényegében egy olyan pénzügyi ágazatot alkottunk meg, amely akkoriban teljes egészében újdonságnak számított. Danae Ringelmann Társ-alapító – Indiegogo San Francisco Az Indiegogo egy online platform, ahol bárki elindíthatja a saját kampányát pénzszerzési céllal. Legyen az akár egy helyi kávézó, városi múzeum, az unokatestvéred filmje, a kedvenc non-profit-od, vagy a helyi közösségi kert. Megpróbáljuk megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy mindenki abba fektethessen be, ami igazán fontos számára. Danae San Francisco-ban nőtt fel, középső gyermekként. A szüleinek volt egy saját vállalkozása. A szüleim azért akartak saját üzletet, hogy ők maguk irányíthassák az életüket, azért, hogy a család lehessen az első. Minden este együtt vacsoráztunk, és amikor problémák merültek fel az üzlettel, azokban a stresszes időkben előttünk beszélték meg,

Technikai áldás a szépségért - Női vállalkozók Amerikában

Kép
Mindig is szerettem a számítógépeket és a technikát, de sosem gondoltam rá, hogy ebben dolgozni is tudnék, mert nem vagyok szoftverfejlesztő mérnök.  Melody McCloskey Társalapító és Vezérigazgató – StyleSeat San Francisco, USA Felmerült bennem egy ötlet, hogy a megjelenéssel kapcsolatos szolgáltatásokat valójában a fogyasztók szemszögéből nézzük, ne pedig a szépség ipar szemszögéből. Nem sokat tudtam a szépség iparról.  A StyleSeat egy platform a stylistok, kozmetikusok, sminkesek, műkörmösök (továbbiakban sylistok) részére, tehát a szépségipar művészei részére, hogy segítse azok munkáját. A StyleSeat biztosít a stylistok számára egy platformot, valójában egy weboldalt, ahol a foglalásaikat és ügyfeleiket kezelhetik, valamint egy mobil applikációt, amellyel ezeket a mobiltelefonjukkal is elérhetik.  Melody San Francisco-ban nőtt fel. A középiskolában ő volt az egyetlen, aki haladó számítógépes órára jelentkezett. Nagyon vártam az órákat, és a tananyagot nagyon szere

Boranyának hívom magam – Női vállalkozók Amerikában

Kép
Delia Viader, a Viader Wines alapítója Boranyának hívom magam. Én vagyok a fürtök anyja, a borok anyja és a borkészítő anyja, ezért vagyok én a boranya. Delia Viader  Alapító – Viader Wines  Napa völgy, Kalifornia, Egyesült Államok A jó bor készítése sok gondoskodást igényel. Valójában gondoskodunk a szőlőről a tökétől az üvegbe kerülésig. És ezt azért tesszük, mert szeretjük a földet, de a számláinkat is ki kell fizetnünk a hónap végén. Delia Argentinában született. Az apja diplomata volt és a munkája során magával vitte családját is világot látni. Delia 18 évesen, párizsi egyetemistaként ment férjhez. Három gyermekem született 18 és 23 éves korom között. De akik ilyen fiatalon házasodnak, nem mindig maradnak ugyanazon az úton – így mi is szétmentünk. Delia az Egyesült Államokban szerette volna felnevelni a gyerekeit. Erre az apja tulajdonában álló beépítetlen telek adott lehetőséget a Napa völgyben. Nem tartott sokáig rájönnöm, hogy a borkészítés, amely egy nagy

Az ingyenes angol önképzőkör folytatódik a Nőtárs Alapítványnál

Kép
MEGHÍVÓ Mert angolul érteni, beszélni, írni és olvasni tudni kell. Te is így gondolod? Ha igen, szeretettel várunk a Nőtárs Angol Önképzőkörbe.  A sikeres első év után folytatódik a Nőtárs Alapítvány szervezésében és az önkénteseink vezetésével az angol önképzőkör az interneten. Mit szeretnénk elérni? A Nőtárs Angol Önképzőkör célja, hogy támogassa és megerősítse a nőket az angol nyelv tanulásában. Az önképzőkörben az angol megértésének, a szókincs bővítésének és a beszédkészségnek a fejlesztését tartjuk a legfontosabbnak. Mit csinálunk az angol önképzőkörben? A Nőtárs Angol Önképzőkörben olvasunk, videókat vagy hangfelvételeket hallgatunk, játszunk a szavakkal és egyre többet angolul beszélgetünk. Kiemelten foglalkozunk a nyelvtannal és a szótanulással. A tananyagot mi biztosítjuk. Milyen szintű angoltudás szükséges? Az angol önképzőkörbe azokat várjuk, akik a nyelvet már legalább egy félévet tanulták. Az újrakezdők is bátran jelentkezzenek. Mikor vannak az első órák?

Síbajnokból borszakértő – Női vállalkozók Amerikában

Kép
Síelőként az egész életemet versenyzéssel töltöttem, így kialakult bennem egy ösztön, hogy mindenben a legjobb legyek. Nos, versenyszellem vagyok. Akkoriban a legjobb síelő akartam lenni, most a legjobb borszakértő. Így hát, amikor megnyitottunk, úgy voltam vele, hogy nekem mindenképpen jobbnak kell lennem a többieknél. Anne Dowling Alapító – Ridge Street Wine Breckenridge, Colo. USA Amikor először kezdtem el gondolkodni a boltomról, azt akartam, hogy egy olyan hely legyen, ami összetartja a közösséget. Én akartam lenni az, akihez az emberek betérnek, hogy meghallgassam a történeteiket, hogy mit csináltak aznap éppen. Anne az amerikai Maine államban nőtt fel, három bátyjával. Édesapja ortopéd sebész volt, és az amerikai sícsapat orvosa. Az édesapám mindenképpen síelőket akart nevelni a gyermekeiből. Imádta a hegyeket, kint lenni a természetben, síelni. 5 évesen kezdtem versenyezni, 13 évesen pedig már Európaszerte megfordultam. 1989-ben Anne bekerült az amerikai s

ÍRJ NEKÜNK, ha kérdésed vagy javaslatod van :))

Név

E-mail *

Üzenet *

Nyilatkozat

A Nőicégek.hu tematikus honlapon indított hírlevélre feliratkozással egyidejűleg Ön hozzájárulását adja, hogy ettől a honlaptól - esetlegesen akár reklámot is tartalmazó - elektronikus levelet fogadjon.
Valamint kijelenti, hogy az online űrlapon megadott email címe szervezeti használatú.
A feliratkozáskor kapott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik személynek semmilyen körülmények között nem adjuk át.
A hírlevélre feliratkozás bármikor egy kattintással megszüntethető a levelek alján található link segítségével.

Összes oldalmegjelenítés