A magyar fiataloknak csak a 4 százaléka tervez vállalkozást indítani

Három világsikerű magyar startupot, annak vezetőit és a sikerhez szükséges hozzáállást mutatja be Álmokból üzlet: Bridge generáció - Prezi, Ustream, LogMeIn című, nemrég megjelent könyvében Veiszer Alinda.

A szerző az MTI-nek elmondta, hogy a könyv tulajdonképpen a Bridge Budapest misszióját képviseli a maga eszközeivel: a három, Magyarországról indult startup (gyorsan fejlődő, nemzetközileg sikeres, innovatív vállalkozás) együttműködésének célja inspiráló vállalkozói sikertörténetek minél szélesebb körben való megismertetése. Az együttműködés élére álló Prezi, Ustream és LogMeIn vezetőivel, alapítóival folytatott beszélgetések adják a könyv gerincét, és bár a szerző részletesen bemutatja mind a cégeket, mind az azokat irányító embereket, a cél nem egy száraz, gazdasági szempontú elemzés volt, hanem történetek megosztása.

A riportszerű kötet minden fejezete egy-egy ilyen történet, amelynek alakításakor a szerző engedte "vitetni magát", így a maguktól adódó, általánosabb tanulsággal, érdekességgel szolgáló részletek nagyobb hangsúlyt kaphattak. Veiszer Alinda példaként említette a Ustream alapítójával, Fehér Gyulával folytatott beszélgetését; az ő történetében azt találta izgalmasnak, hogy hogyan, milyen hatások mentén alakul a vállalkozó szellem tizen- és huszonéves kor között, majd hogyan fejlődik tovább.

A Kossuth Kiadónál megjelent könyv nem titkolt célja az is, hogy ezeken a történeteken keresztül az olvasók felismerjék és elhiggyék, hogy lehet, érdemes igazán nagyot álmodni Magyarországon is. Veiszer Alinda felidézte egy felmérés eredményét, amely szerint míg a kínai fiataloknak több mint 70 százaléka, addig a magyar fiataloknak csupán 3,7 százaléka tervez saját vállalkozást indítani. Mivel ennek a 3,7 százaléknak is csak kis százalékából lesz valóban vállalkozás, és még kisebb részéből lesz sikeres vállalkozás, kiindulásként legalább a tízszeresére kellene nőnie a vállalkozó szándéknak ahhoz, hogy számottevő sikeres magyar cég legyen - magyarázta a szerző.

A beszélgetéseknek egy másik fontos tanulsága volt ugyanakkor, hogy bár jól hangzik, hogy a LogMeIn kijutott az amerikai tőzsdére, azt is tudni kell: az ilyen szintű sikerek hihetetlen kitartást kívánnak - hangsúlyozta a szerző. Ezt a vállalkozói mentalitást ezen kívül a munkatársakhoz való szakmai alapú hozzáállás, a kellemes munkakörnyezet megteremtése, a korrupciómentesség, a kockázatvállalás és a csapatban gondolkodás jellemzi - sorolta Veiszer Alinda, hozzátéve: ahhoz, hogy ez általánossá váljon, fel kellene nőnie egy egész generációnak, amelyik már eszerint gondolkodik.

Forrás: MTI

Megjegyzések

NÉPSZERŰ BEJEGYZÉSEK

Múltidéző - Női dilemmák: család vagy karrier, 2011

Múltidéző - Vállalkozásról nőknek nőktől, 2014

IPOSZ: a mikrovállalkozásokra külön politikát kellene alkalmazni

MINDEN BEJEGYZÉST listázva a kék nyílra kattintva megtalálsz

ÍRJ NEKÜNK, ha kérdésed vagy javaslatod van :))

Név

E-mail *

Üzenet *

Nyilatkozat

A Nőicégek.hu tematikus honlapon indított hírlevélre feliratkozással egyidejűleg Ön hozzájárulását adja, hogy ettől a honlaptól - esetlegesen akár reklámot is tartalmazó - elektronikus levelet fogadjon.
Valamint kijelenti, hogy az online űrlapon megadott email címe szervezeti használatú.
A feliratkozáskor kapott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik személynek semmilyen körülmények között nem adjuk át.
A hírlevélre feliratkozás bármikor egy kattintással megszüntethető a levelek alján található link segítségével.

Összes oldalmegjelenítés