Pályázati kiírás H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ

2012 őszén Diák - és Vállalkozásfejlesztési Központ kezdte meg működését a Horánszky utca 13-ban a Józsefvárosban. A H13 névre keresztelt központ az egyetemi városrészben megforduló fiatalok szabadidős és kulturális színtereként, valamint vállalkozói inkubátorházként működik.

A H13 inkubációs programjában való részvételre, valamint a kedvezményesen igénybe
vehető munkaállomások bérlésére pályázati úton lehet jelentkezni. A pályázat
benyújtásához, valamint a dokumentáció összeállításához szükséges információkat a
pályázati kiírás részletezi.

A H13 egy többfunkciós közösségi intézmény, amely a helyi lakosság mellett a negyed egyetemistái és fiatal vállalkozói számára egyaránt jelent találkozási pontot.

A H13 kiemelt funkciója, hogy vállalkozói inkubációs központként segítse a pályakezdő vállalkozókat, valamint fiatalok vállalkozóvá válását. Az inkubációs program részeként kialakított munkaállomásokat a a bekerülő Start up-ok kedvezményes feltételekkel 1+1 évig használhatják.  Az inkubációs programban való részvételre, valamint a munkaállomásokra szakmai koncepcióval, üzleti tervvel lehet pályázni. A program a mentorált vállalkozások számára a szakmai támogatáson túl kapcsolatépítési lehetőséget is kínál.

Kiket várunk?
  • Olyan fiatalokat – hallgatókat - akik vállalkozás elindítását tervezik.
  • Olyan  kezdő  mikrovállalkozókat, akiknek infrastruktúrára/munkaállomásra, vagy éppen vállalkozásfejlesztési tanácsra van szüksége.
  • Fiatal szabadúszókat, coworkereket, akik szívesen dolgoznának egy inspiratív helyen, hozzájuk hasonló vállalkozások között.
A nyertes Start up-ok a következő szolgáltatásokat vehetik igénybe:
    • 1+1 éves kedvezményes bérleti lehetőség 
    • Céginformációs szolgáltatás;
    • Irodatechnikai szolgáltatások (számítógép, fénymásoló, fax, nyomtató, internet);
    • A központ szakmai rendezvényein, workshopjain való részvétel
    • Mentorálás
    • Mikro-hitelezési-, pályázatírási-, üzleti tervezési tanácsadás 
    • Marketing tanácsadás,
    • Szakmai partnerségek elősegítése
    • Évente meghirdetésre kerülő innovációs díjon való részvétel
A bekerülés pályázati alapon valósul meg, feltétele egy szakmai koncepció kidolgozása. A bekerült pályázókat együttmműködő partnereink

szakmai tanácsadásában, a tanácsadáson túl a kezdődő mikrovállalkozásokat támogatások elnyerésében is  segítheti.

A pályázatokat 2013. február 15-ig lehet benyújtani, az elbírálás folyamatosan történik!

További információ itt

Megjegyzések

NÉPSZERŰ BEJEGYZÉSEK

Múltidéző - Segíts másokon és magadon is, 2012

Százezer eurót keresni? Lili Radu kézitáskákkal foglalkozó vállalkozóként keresi meg ezt az összeget - Alapítónők Németországban

Adatkezelési Tájékoztató

ÍRJ NEKÜNK, ha kérdésed vagy javaslatod van :))

Név

E-mail *

Üzenet *

Nyilatkozat

A Nőicégek.hu tematikus honlapon indított hírlevélre feliratkozással egyidejűleg Ön hozzájárulását adja, hogy ettől a honlaptól - esetlegesen akár reklámot is tartalmazó - elektronikus levelet fogadjon.
Valamint kijelenti, hogy az online űrlapon megadott email címe szervezeti használatú.
A feliratkozáskor kapott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik személynek semmilyen körülmények között nem adjuk át.
A hírlevélre feliratkozás bármikor egy kattintással megszüntethető a levelek alján található link segítségével.

Összes oldalmegjelenítés