Nőicégek.hu - Nők az üzleti életben
A Nőicégek.hu szakmai honlapot azért indítottuk a Nőtárs Alapítványnál, hogy Európából és Amerikából összegyűjtsük és közzé tegyük azokról a női cégekről készült anyagokat, akik követendő példákkal, új ötletekkel bátoríthatják és segíthetik a magyar nőket vállalkozásaik fejlesztésében vagy elindításában.
Kérdésed, észrevételed, javaslatod esetén várjuk leveled a hello[kukac]notars.hu email címen, vagy a honlap alján található Kapcsolatfelvételi űrlapon.

2013. január 17.

Van egy induló vállalkozásunk – hát akkor most tervezzünk, vagy ne tervezzünk?

Én azt mondom, tervezzünk. Közben viszont egy percig se gondoljuk azt, hogy ez a terv meg fog valósulni, és nekünk körömszakadtáig ragaszkodnunk kell hozzá. Tervezünk, aztán megvalósítunk, megint tervezünk, megint megvalósítunk – az élet sajnos nem így működik. De ha nem így működik, akkor miért tervezzünk? 

Hát először is azért tervezzünk, mert a befektetők ezt kérik tőlünk. Ha felmegyek valamelyik neves befektetési alap honlapjára, általában megtalálom, hogy mit kívánnak a náluk jelentkező vállalkozóktól: üzleti tervet természetesen. Többnyire még azt is leírják, hogy milyet: mik legyenek a főbb fejezetek, mi az elvárt tartalom. Azt tapasztalom, hogy a prezentációs napokon a meghívott befektetői zsűri tagjai élénk érdeklődéssel figyelik az előadott terveket. Figyelik, de lehet, hogy közben ők is tudják, hogy az elmondottakból kevés valósulna meg, vagy éppenséggel semmi sem. Az a gyanúm, hogy tulajdonképpen nem a terv érdekli őket, hanem a tervező. A jó terv tulajdonképpen egy logikailag rendezett és dinamizált üzleti modell. A tervező azt bizonyítja vele, hogy tud rendszerben gondolkodni, át tud tekinteni komponenseket és összefüggéseket, információkat tud gyűjteni, elemzéseket tud készíteni, modelleket tud összerakni, következtetéseket tud levonni. Röviden: azt bizonyítja, hogy intelligens. Ha intelligens, akkor nyilván képes lesz majd alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez, meg tudja ragadni a nem várt lehetőségeket. A terv tulajdonképpen intelligenciateszt, ürügy arra, hogy megismerjünk valakit, ürügy arra, hogy kommunikáljunk, eszmét cseréljünk, vitatkozzunk vele.

De van más érvem is. Minden terv feltételezésekre épül. A terv arra is jó, hogy rámutassunk ezekre a feltételezésekre, kitegyük őket az asztalra és alaposan megvizsgáljuk azokat. A háttérben meghúzódó feltételezések fontosabbak lehetnek magánál a tervnél. A legszebb terv sem ér semmit, ha a gyenge vagy hamis feltételezésekre épül. Sajnos a szép terv ugyanakkor ápol és eltakar: a feltételezéseket nekünk kell kibányásznunk.

Két-három évvel ezelőtt volt egy hallgatóm, akik egy energianövény-vállalkozáshoz készített tervet. Szép terv volt, de amikor elolvastam, a biztonság kedvéért rákérdeztem: látom, a számításokat arra építed, hogy tavasszal ültetsz és ősszel learatod a termést. Biztos vagy benne, hogy ez a növény egy év alatt kifejlődik? Utánanézett és kiderült, hogy két évre van szükség, aratni csak a második évben lehet. Újratervezés – az összes pénzügyi mutató megváltozott. De hozhatok más példát is. Egy prezentáció után egy zsűritag felvetette: látom a tervben, hogy az értékesítést személyes céglátogatásokkal képzelitek el, azt is látom, hány értékesítőt akartok felvenni; osztok, szorzok, és az jön ki, hogy egy értékesítőnek naponta átlagosan huszonkét vállalatot kellene meglátogatnia, ráadásul az ország különböző pontjain. Egy ember tényleg végig tud látogatni egy nap alatt huszonkét vállalatot? Reális ez a feltételezés? Nem az. Újratervezés. Ha nincs terv, talán ki sem derül, hogy a vállalkozás gazdája rosszul mérte fel a tervezett értékesítéshez szükséges létszámot.

Végezetül térjünk vissza a fentebb már említett vállalkozó ismerősömre. Az üzleti tervemből gyakorlatilag nem valósult meg semmi – mondja. Mégis időről időre előveszem, átnézem. Ez volt a terv, ez lett a valóság. Ha nem lett volna tervem, most nem látnám, mit tanultam meg menet közben. Nem lenne viszonyítási alapom, nem tudnám felmérni a saját fejlődésemet. Van ennél fontosabb?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kiemelt bejegyzés

ELHALASZTVA 2020-RA --- Meghívó: FÖLFELÉ! KONFERENCIA - 2019. november 22., péntek 9-18 óra - Budapest

A FÖLFELÉ! KONFERENCIÁT 2020-RA ELHALASZTOTTUK.  AZ ÚJ IDŐPONTRÓL A RÉSZTVEVŐKET ÉS ÉRDEKLŐDŐKET ÉRTESÍTJÜK A HONLAPON, H...