Nőicégek.hu - Nők az üzleti életben
A Nőicégek.hu szakmai honlapot azért hoztuk létre a Nőtárs Alapítványnál, hogy Európából és Amerikából összegyűjtsük és közzé tegyük azokról a női cégekről készült anyagokat, akik követendő példákkal, új ötletekkel bátorítják és segítik a magyar nőket vállalkozásaik fejlesztésében vagy elindításában.
Kérdésed, észrevételed, javaslatod esetén várjuk leveled a hello[kukac]notars.hu email címen, vagy a honlap alján található Kapcsolatfelvételi űrlapon.

2012. július 5.

Sheryl Sandberg: Túl kevés nő van a vezetőink között

Sheryl Sandberg a Facebook működési igazgatója megvizsgálja miért ér fel kevesebb nő a szakmája csúcsára, mint férfi, és három hatásos tanáccsal látja el a nőket, akiknek célja az igazgatói iroda. (angol nyelvű videó magyar feliratozással)



Az előadás szövege:

Mindannyian, akik ma ebben a teremben vagyunk kezdjük azzal, hogy beismerjük, szerencsések vagyunk. Már nem abban a világban élünk amelyikben anyáink és nagyanyáink éltek, erősen korlátozott karrierlehetőségekkel. És, ha ma ebben a teremben vannak, többségünk egy olyan világban nőtt fel, amelyben megvoltak már az alapvető jogaink. És hihetetlen, de még mindig egy olyan világban élünk, amelyikben vannak nők akiknek nincsenek. De mindezek mellett, van még más probléma is, egy valós probléma És a probléma a következő: a nők nem érnek fel a csúcsra, legyen szó bármilyen foglalkozásról bárhol a világon. A számok világosan beszélnek a helyzetről. 190 államfő -- ebből 9 nő. A világ parlamentjeiben ülő embereknek 13 százaléka nő. A versenyszférában, csúcspozícióban lévő nők, igazgatói poziciók, elnökségi helyek, legfeljeb 15-16 százalékra tehető. A számok 2002 óta nem változtak, és ez a folyamat rossz irányba mutat. Sőt még a non-profit szektorban, amiről néha azt gondoljuk, hogy inkább nők által dominált; csak 20 % a női vezetők aránya.

De van még más probléma is, mégpedig, hogy a nőknek nehezebb választásokkal kell szembenézniük professzionális és magánéleti szinten. Egy friss amerikai tanulmány rámutatott, hogy a házas szenior menedzserek közül a házas férfiak 2/3-a, míg a házas nőknek csupán 1/3-a rendelkezik gyerekkel. Pár évvel ezelőtt New Yorkban voltam éppen nyélbe ütöttem egy üzletet egy olyan elegáns New York-i irodában, el tudják képzelni. És ott vagyok a tárgyaláson -- egy 3 órás tárgyalásról van itt szó -- és két óra múlva, amikor éppen szükségszerű egy szünet, mindenki feláll, és a partner, akinél a tárgyalás zajlott, úgy tűnik kezd zavarba jönni. És ekkor rájövök, hogy fogalma sincs hol lehet a női mosdó a munkahelyén. Elkezdek körülnézni, hátha látok pár dobozt, ami arra utalna, hogy mostanában költöztek be, de nem. Tehát rákérdezek, " Csak nemrég költöztek ebbe az irodába?" Mire ő, "Nem, már több, mint egy éve itt vagyunk." Én, "Azt akarja mondani, hogy én vagyok az egyetlen nő aki üzletet kötött önökkel az elmúlt évben?" Rám néz és ezt válaszolja, "Hát, igen. Vagy az egyetlen aki használni szerette volna a mosdót."

Nevetés.

Tehát a kérdés az, hogy hogyan fogjuk mindezt megoldani. Hogyan változtatjuk meg ezeket a számokat? Hogyan érünk el valamilyen változást? Azzal szeretném kezdeni, hogy azért beszélek erről -- a női munkaerő megtartásáról -- mert komolyan hiszem, hogy ez a válasz. A munkaerő magas jövedelmű rétegeiből, azok közül akik a csúcsra jutnak -- Fortune 500 CEO pozíciók, vagy más ágazatokban ezzel egyenértékű pozíciók -- a gond az, erről meg vagyok győződve, hogy a nők innen kiesnek. Mostanában sokat beszélnek erről, és olyanokat emlegetnek, hogy rugalmas munkaidő és tanácsadás, és programok, amikben a cégek a női munkatársakat képzik. Én ezekről nem fogok ma beszélni -- habár mindez valóban fontos. De ma arra szeretnék fókuszálni, hogy mi az amit mi magunk tehetünk. Mik azok az üzenetek amiket el kell mondanunk magunknak? Mik az üzenetek a nőknek akik velünk vagy nekünk dolgoznak? Mik az üzenetek amiket elmondunk a lányainknak?

Még most az elején, szeretném leszögezni, hogy ez a beszéd nem ítélkezik majd. Nem tudom mi a helyes válasz; még saját magam számára sem. Hétfőn indultam el San Franciscóból, ahol élek, és repülőre szálltam ezért a konferenciáért. És a lányom, aki három éves, amikor kitettem az óvodában, azt a bizonyos lábölelgetős, sírós, "Anyu ne szállj föl arra a gépre" fajta műsort csinálta. Ez kemény. És néha bűnösnek érzem magam. Nem ismerek olyan nőt akár háztartásbeli, akár dolgozó nő, aki ne érezné ezt néha. Tehát nem állítom, hogy a munkaerőpiacon maradni a helyes döntés mindenki számára.

A mai beszédem arról szól, miket kell megtanulni, ha a munkaerőpiacon szeretnénk maradni. És szerintem három ilyen van. Egy, ülj az asztalhoz. Kettő, a társad legyen valódi társ. És három -- ne szállj ki, mielőtt kiszállnál. Tehát az első: ülj az asztalhoz. Csak pár hete volt, hogy a Facebooknál vendégül láttunk egy nagyon magas rangú állami tisztviselőt, azért jött, hogy Silicon Valley-i felső vezetőkkel találkozzon. És mindenki ott ült az asztalnál. És ott volt még az a két nő, akik vele együtt jöttek és akik maguk is elég magas pozícióban voltak az osztályán. És én mondtam nekik: "Üljetek le az asztalhoz! Gyerünk már, üljetek le az asztalhoz!" De ők a fal mellé ültek le. Utolsó éves egyetemistaként felvettem egy felvettem az Európai Gondolkodás Története nevű kurzust. Imádjuk az ilyesmit a főiskolán. Bár ma is tehetnék hasonlókat. A szobatársam Carrie is felvette a tantárgyat, aki akkoriban egy kiváló irodalom szakos diák volt -- és később egy kiváló irodalom szakos ösztöndíjas -- és az öcsém is felvette ezt a tantárgyat --- okos fickó, de hát egy vízilabda ösztöndíjas orvosi előkészítős, aki csak másodéves volt.

Tehát hárman együtt hallgattuk ezt a tárgyat. És Carrie elolvasott minden könyvet eredeti görög és latin változatban --- és bejárt minden előadásra. Én minden könyvet elolvastam, de angolul és ott voltam majdnem minden előadáson. És az öcsém, aki eléggé elfoglalt, a 12 könyvből csak egyet olvasott el és csak néhány előadáson jelent meg, a vizsga előtt pár nappal bemasírozott a szobánkba, hogy segítsünk neki felkészülni. Hárman együtt megyünk vizsgázni, beülünk. És ott vagyunk három órát --- mi és a kis kék füzet, amibe írni kell a vizsgán -- igen, ennyire öreg vagyok. Amikor kijövünk egymásra nézünk és jön a kérdés, "Hogy sikerült?" Carrie erre azt mondja, " Azt hiszem nem fejtettem ki eléggé a Hegeli dialektika lényegét." És én, "Atyám, bár bemutattam volna az összefüggést John Locke tulajdon-elmélete és az utána következő filozófusok között." És az öcsém ezt mondja, "Én fogom a legjobb jegyet kapni az osztályból." "Te fogod a legjobb jegyet kapni az osztályból? Hiszen te nem is konyítasz a témához."

A gond ezekkel a történetekkel az, hogy azt ábrázolják amit az adatok is mutatnak: a nők rendszeresen alábecsülik a képességeiket. Ha tesztet íratsz férfiakkal és nőkkel, majd megkérdezed őket olyan teljesen objektív ismérvekről, mint a GPA, a férfiak általában kicsit felfelé tévednek, míg a nők kicsit lefelé. A nők nem állnak ki magukért a munkahelyükön. Egy, az elmúlt két évben folytatott tanulmány, ami friss diplomásokat vizsgált rámutatott, hogy a fiú -- vagy inkább férfi -- jelentkezők 57 százaléka tárgyalt az első fizetéséről, míg a nőknek csupán hét százaléka. Ami még ennél is fontosabb, a férfiak maguknak tulajdonítják a sikereiket, míg a nők külső tényezőknek. Ha megkérdezel egy férfit, vajon miért végzett jó munkát, azt fogja mondani, " Mert király vagyok! Nyilvánvaló. Egyáltalán miért kérdezel ilyet?" Ha megkérdezel egy nőt miért végzett jó munkát, olyasmit fog mondani, hogy valaki segített neki, hogy mázlija volt, hogy nagyon keményen dolgozott. Hogy ez miért számít? Hát ez nagyon is számít, mert senki nem jut el a vezérigazgatói irodába, ha a fal mellé ül le és nem az asztal mellé. És senkit nem fognak előléptetni, ha nem gondolja, hogy megérdemli a sikert vagy még csak nem is érti a saját sikerét.

Bár lenne könnyű válaszom. Bárcsak mondhatnám az összes fiatal nőnek akikkel dolgozom, minden csodás nőnek, hogy "Higgy magadban és állj ki magadért!" Sajátítsd ki a saját sikered!" Azt kívánom, bár mondhatnám ezt a saját lányomnak. De a dolog nem ilyen egyszerű. Mert az adatok egy dolgot nagyon szemléletesen megmutatnak, mégpedig, hogy a siker és a népszerűség pozitívan viszonyul egymáshoz, ha férfiakról van szó, de negatívan, ha nőkről. És mindenki bólogat, mert mindannyian tudjuk, hogy ez bizony igaz.

Van is egy nagyon jó tanulmány erre vonatkozólag. Van egy híres Harvard Business School tanulmány egy Heidi Roizen nevű nőről. Aki ügyfélszolgálatos egy cégnél a Szilikon Völgyben, és aki arra használja a kapcsolatait, hogy sikeres kockázatitőke-befektető legyen. 2002-ben -- nem is olyan régen -- egy professzor, aki akkoriban a Columbia Egyetemen volt felfrissítette a témát és átnevezte Howard Poizenre. És kiadta az esetet -- mindkét esetet -- két diákcsoportnak. Pontosan egy szót változtatott meg: Heidiből Howard lett. De ez az egy változtatás nagyon nagy különbséget jelentett. Ezután felmérést végzett a diákok körében. És a jó hír az volt, hogy mind a férfiak, mind a nők úgy találták, hogy Heidi és Howard egyformán alkalmas volt, ami egyrészt jó. A rossz hír az volt, hogy mindenki Howardot bírta. Ő egy klassz fickó, szívesen dolgoznál neki, szívesen töltenél el vele egy napot horgászással. De Heidi? Hát nem egészen... Egy kissé törtető. Egy kicsit politikus. Nem biztos, hogy szeretnél neki dolgozni. Ez itt a bonyodalom. Azt kell mondogatnunk a lányainknak és a kollégáinknak, azt kell mondogatnunk magunknak, hogy megvan a jelesünk ahhoz, hogy elérjük az előléptetést, hogy az asztalnál foglaljunk helyet. De mindezt egy olyan világban kell tennünk, ahol, legalábbis számukra, áldozatokat kell hozni ezekért, akkor is, ha a fiútestvéreiknek nem.

A legszomorúbb ebben az egészben az, hogy nagyon könnyű megfeledkezni róla. Ezért mindjárt elmondok egy történetet, ami igazán kínos rám nézve, mégis azt gondolom, hogy fontos. Nem olyan régen tartottam egy beszédet a Facebooknál olyan száz ember előtt. És pár órával később egy fiatal nő, aki ott dolgozik odaül velem szembe a kis asztalomhoz, hogy beszélni szeretne velem. Azt mondom oké, tehát leül és beszélünk. És azt mondja, "Valami fontosat tanultam ma. Azt tanultam, hogy felemelve kell tartanom a kezemet." Mire én, "Mire gondolsz?" Azt mondja, "Szóval, a beszéded végén azt mondtad, hogy még két kérdésre válaszolsz. És az én kezem is fent volt, sok máséval együtt, és te válaszoltál még két további kérdésre. És én letettem a kezem, és észrevettem, hogy minden nő így tett, és akkor tovább válaszoltál a kérdésekre, csak a férfiakéra." És azt mondtam magamban, hűha, ha én -- akinek nyilvánvalóan fontos ez -- hiszen itt beszélek róla -- és a témával foglalkozva észre sem veszem, hogy a férfiak keze még mindig fent van és a nők keze már nincs fent, akkor mennyire is vagyunk jó vezetői a vállalatunknak vagy a szervezetünknek, abban az értelemben, hogy észrevegyük hogy a férfiak jobban megragadják a lehetőségeket, mint a nők? Rá kell vennünk a nőket, hogy üljenek az asztalhoz!

(Taps)

Kettes számú üzenet: tedd a társad valódi társaddá. Meg vagyok győződve arról, hogy a munkahelyeken több fejlődést értünk el, mint az otthonainkban. Az adatok világosan kifejezik. Ha egy nő és egy férfi teljes munkaidőben dolgozik, és van gyerekük, akkor a nő kétszer annyi házimunkát végez, mint a férfi, és a nő háromszor annyit dolgozik a gyerekneveléssel kapcsolatban, mint a férfi. Szóval a nőnek van három vagy két állása, míg a férfinek egy. Mit gondolsz ki fog kiszállni, amikor valakinek többet kell otthon maradni? Ennek az okai eléggé bonyolultak, és most nincs időm alaposan belemenni. És nem gondolom, hogy a vasárnapi meccsnézés és a lustaság az ok.

Azt hiszem az ok ennél sokkal bonyolultabb. Azt hiszem a társadalmunk sokkal nagyobb nyomást gyakorol a fiúkra a siker terén, mint a lányokra. Ismerek férfiakat, akik otthon maradtak és otthon dolgoznak, hogy támogassák a feleségük karrierjét. És ez nehéz. Amikor elmegyek a Mami-és-én dologra és látok egy apát ott, feltűnik, hogy a többi mami nem játszik vele. És ez bizony probléma, mert egyformán fontossá kell tennünk a házon belüli munkát, -- hiszen ez a legnehezebb munka a világon -- mindkét nem számára, ha ki akarunk egyenlíteni és akarjuk, hogy a nők a munkahelyükön maradjanak. (Taps) Tanulmányok kimutatják, hogy azonos jövedelemmel rendelkező és a felelősséget azonosan viselő házastársak válási rátája fele akkora. És ha ez még nem lett volna elég motiváció, több jut nekik --- hogy is fejezzem itt ki magam? --- jobban ismerik egymást bibliai értelemben is.

(Éljenzés)

Hármas számú üzenet. Ne szállj ki, mielőtt tényleg kiszállnál. Szerintem van egy nagy adag irónia abban, hogy azok a lépések, amiket a nők azért tesznek -- és ezt napi szinten megfigyelem --- hogy a munkában maradjanak, vezetnek végül is a kilépésükhöz. Ez az ami általában történik: Mindenki elfoglalt, mindenki elfoglalt; egy nő elfoglalt. És elkezd gondolni a babára. És ettől a pillanattól kezdve elkezd azon gondolkodni hogyan teremtsen helyet ennek a gyereknek. "Hogy fogom ezt beilleszteni a többi tennivalóm közé?" És szó szerint, attól a pillanattól kezdve, nem emeli többet fel a kezét, nem törődik az előléptetéssel, nem fog bele új projektekbe, és nem mondja azt, hogy "Én. Ezt én akarom megcsinálni." Elkezd hátrálni. A baj az -- mondjuk, hogy terhes lesz aznap, aznap -- 9 hónap terhesség, 3 hónap szülési szabadság, 6 hónap hogy fellélegezz -- ugorjunk előre két évet, túl gyakran -- és ez az, amit én tapasztaltam -- a nők ezekről túl korán kezdenek el gondolkodni -- az eljegyzésükkor, az esküvőjükkor, amikor elkezdenek foglalkozni a gyerek gondolatával, ami hosszú idő is lehet. Egy nő megkeresett ezzel kapcsolatban, és hát nekem egy kicsit fiatalnak tűnt. És azt mondtam, "Szóval a férjeddel gyereket terveztek?" Mire azt válaszolta, "Oh, nem, nem vagyok házas." Még barátja sem volt. Azt mondtam, "Túlontúl korán gondolkodsz ilyesmin."

De a lényeg az, hogy mi is történik miután szép csendben elkezdesz hátrálni. Mindenki aki már átélte ezt --- és állítom, ha már van egy gyereked, akkor a munka, ahova visszavárnak legyen ám jó, mert nehéz lesz otthon hagyni azt a gyereket -- a munkádnak kihívásokkal telinek kell lennie. Kell, hogy kapj elismerést. Azt kell érezned, hogy különleges vagy. És, ha két évvel ezelőtt nem fogadtad el azt az előléptetést és valamilyen fickó mellőled fogadta el, ha három évvel ezelőtt abbahagytad az új lehetőségek keresését, hát unatkozni fogsz, mert a gázpedálon kellett volna tartanod a lábad. Ne szállj ki mielőtt kiszállsz! Marad játékban! Legyen a lábad a gázpedálon, addig a napig, amíg ki kell szállnod, a gyerek miatt -- és ezután hozd meg a döntéseid. Ne hozz döntéseket túl korán, különösen úgy ne, hogy nem tudatosan döntesz.

Az én generációm, szomorú, de nem fogja megváltoztatni a felsővezetők számát. Egyszerűen nem változnak. Nem fogunk odáig eljutni, hogy a népesség 50 százaléka -- 50 százalékban képviselteti magát a csúcson --az én generációm alatt. De bízom benne, hogy a jövő generációinak sikerül. Hiszem, hogy egy világ, ahol az országok felét és a vállalatok felét nők vezetik, egy jobb világ lesz. És nem csak azért mert az emberek tudnák hol a női mosdó, bár már ez is nagy segítség lenne. Hiszem, hogy jobb világ lenne. Két gyerekem van. Egy 5 éves fiú és egy 3 éves lány. Szeretném, ha a fiamnak lenne választása, hogy a munka világában vagy a háztartásban akar-e részt venni. És szeretném ha a lányomnak is meglenne az esélye arra, hogy ne csak sikeres, hanem kedvelt is legyen a teljesítményéért.

Köszönöm.

(Taps)