Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2012

Social Media is Sweet (video)

Program indul a nők gazdasági szerepének erősítésére

A The Coca-Cola Company bejelentette, hogy 2020-ra 5 millió nő gazdasági sikerét kívánja előmozdítani.  A 5by20 néven futó kezdeményezés kísérleti jelleggel indult el négy országban, majd összesen 12 országra terjesztik ki: Brazíliára, Kínára, Costa Ricára, Egyiptomra, Haitire, Indiára, Kenyára, Mexikóra, Nigériára, a Fülöp-szigetekre, Dél-Afrikára és Thaiföldre. Az 5by20 már ez év végéig jó eséllyel 300 ezer nőt ér el. A programhoz az ENSZ női tagozata (UN Women) is csatlakozott. Az üdítőipari világcég üzleti ismeretekhez, pénzügyi szolgáltatásokhoz és eszközökhöz biztosít hozzáférést a programban résztvevő nőknek, hogy sikeres vállalkozókká válásukkal virágzó és fenntartható közösségek létrejöttét segítse elő. "A nőkre fordított figyelem mindig jó befektetés, mert ők a fenntartható gazdasági növekedés és fejlődés mozgatórugói " - mondta Muhtar Kent, a The Coca-Cola Company elnök-vezérigazgatója. "Izgatottan várom, hogy tényleg sikerül-e 5 millió nőt bevonnunk a p

Mítoszrombolás és üvegplafontörés: 8000 női vezetőjelölt az Európai Üzleti Iskolák adatbázisában

Az Európai Üzleti Iskolák / Nők a vállalatok vezetőtestületeiben elnevezésű kezdeményezés a mai napon online adatbázisban tette közzé 8000 olyan női vezető szakmai profilját, akik megfelelnek a tőzsdén jegyzett társaságok által meghatározott szigorú vállalatirányítási kritériumoknak, magasan képzettek és készek arra, hogy akár holnaptól vezető tisztséget töltsenek be nagyvállalatok igazgatótanácsában.  A mostantól nagyvállalatok és fejvadásztársaságok számára az interneten is hozzáférhető és folyamatosan bővülő Global Board Ready Women (GBRW) elnevezésű lista arról tanúskodik, hogy nagy számban vannak jelen a gazdasági életben olyan, kiváló képesítésekkel rendelkező nők, akik alkalmasak arra, hogy a 21. század legkorszerűbb elvárásainak megfelelően vezessenek vállalatokat Európában és Európán kívül. Emellett a lista arra is felhívja a figyelmet, hogy ideje áttörni az „üvegplafont”, amely megakadályozza e nőket abban, hogy tisztségeket töltsenek be a vállalatok vezetőtestületeiben.

Női kvóta - Elérhető az alkalmas nők adatbázisa

Mostantól elérhető az a 8000 nő nevét tartalmazó adatbázis, amellyel az európai üzleti iskolák azt szeretnék elősegíteni, hogy az Európai Bizottság által bemutatott javaslat értelmében 2020-ig a tőzsdén jegyzett nagyvállalatok felügyelőbizottságai legalább 40 százalékban nőkből álljanak - tudatta szerdán Viviane Reding uniós biztos. Az adatbázisban szereplő nők a biztos szerint egytől egyig mind olyanok, akik alkalmasak arra, hogy ilyen cégekben felügyelőbizottsági tagok legyenek, és akár azonnal készek is munkába állni. A bizottság szerint ez az adatbázis eloszlatja azokat a tévhiteket, amelyek szerint Európában nincs elég megfelelően képzett és alkalmas női jelölt, hogy a kitűzött célt teljesíteni lehessen. "Társadalmunk minden tehetségét latba kell vetnünk, hogy az európai gazdaság beinduljon(...). Gyakran hallom azt, hogy nincs elég nő a felügyelőbizottsági helyek betöltésére, a lista pedig annak bizonyítéka, hogy nagyon is van 8000 ilyen nő. Itt az idő, hogy a vállal

Még kétszer decemberben Nőtárs Angolórák csütörtökön

Kép
Ebben az évben még két alkalommal, december 6. és 13., csütörtökön tartja Márta a Nőtárs Angolórákat kezdőknek és újrakezdőknek Budapest Belvárosában a szokásos helyen és időpontban 10 órától 13 óráig.   A következő évben pedig 2013. január 10. csütörtökön lesz az első Nőtárs Angolórák. Ezekre és a többi időpontra a szokásos módon itt az oldal alján található adatlapon tudsz jelentkezni. Betöltés...

Európa vállalkozásra ösztönöz

Cipruson, Nicosiában tartotta első KKV Gyűlését az Európai Bizottság 2012. november 15-16-án. A 42 ország részvételével zajló rendezvényen díjat nyert többek között az Európa-szerte híres és innovatív kezdeményezés, a ciprusi női vállalkozói bank is. A több mint 400 beérkezett projektből 57 jutott át az előszűrésen, amelyből aztán egy szakmai zsűri választotta ki a 6 legjobbat. A Bizottság reményét fejezte ki, hogy a díj is hatékony eszköze lesz a vállalkozóvá válás népszerűsítésének, a vállalkozói kedv erősítésének. Az angol Outset projekt kapta a zsűri fődíját, melyet egyedülálló megközelítésének köszönhetően választottak ki. A projekt úgy támogatja az induló vállalkozásokat, hogy a társadalom legrászorulóbb csoportjainak segít munkát találni önalkalmazás és vállalkozások formájában. Ciprus, Svédország, Olaszország, Portugália és Törökország is díjban részesült a vállalkozások új, innovatív, helyi megoldásokkal történő támogatásáért. Öt kategóriában díjazta a zsűri a pályázókat:

Ha csütörtök, akkor Nőtárs Angolórák

Novemberben indítottuk, ezen a héten pedig már a harmadik Nőtárs Angolórákat tartjuk Budapesten a Belvárosban.  Mert angolul érteni, beszélni, írni és olvasni tudni kell. Te is így gondolod? Ha igen, szeretettel várunk. A Nőtárs Angolórák célja, hogy támogassa és megerősítse a nőket az angol nyelv tanulásában. Az angol órákon az angol megértésének, a szókincs bővítésének és a beszédkészségnek a fejlesztését tartjuk a legfontosabbnak. Az angolul még nem beszélő, elsősorban az üzleti élethez kapcsolódó nőket várjuk. Nőket, akik saját céggel rendelkeznek vagy akik tervezik, hogy saját céget hoznak létre. Olvasunk, videókat vagy hangfelvételeket hallgatunk, játszunk a szavakkal és egyre többet angolul beszélgetünk. Kezdőket és újrakezdőket várunk. A Nőtárs Angolórákat az alapítvány önkéntese, Márta vezeti. Márta elsősorban magántanítványoknak tanít angolt, emellett főiskolai angol tanári gyakorlata is van. A Nőtárs Angolórákat minden héten csütörtökön délelőtt tartjuk 10 órától 13 ó

A fiatalok számára a függetlenség és az önmegvalósítás vonzó az önfoglalkoztatásban

A magyarok a kezdőtőke hiánya és a bizonytalan gazdasági helyzet miatt félnek vállalkozást indítani. Magyarok a legborúlátóbbak egy saját vállalkozás indításával kapcsolatban, derült ki az Amway Európában elvégzett reprezentatív felmérésből. A vállalkozói létforma megítélése Magyarországon a legkedvezőtlenebb (47 százalék), de negatív a hozzáállásuk ezzel kapcsolatban az osztrákoknak (35 százalék), németeknek (35 százalék) és spanyoloknak (32 százalék) is. Hazánkban a harminc év alattiak és a felsőfokú végzettségűek a legbizakodóbbak ebben a témában. A közvetlen értékesítéssel foglalkozó nemzetközi Amway vállalatcsoport felmérést végzett a vállalkozástípus megítéléséről, valamint az önfoglalkoztatás előnyeiről és hátrányairól. Idén a felmérésben szereplő tizenhat európai ország egyike Magyarország is, így 2012-ben képet kaphatunk arról, hogy honfitársaink hogyan vélekednek az önfoglalkoztatásról. A vállalkozói létforma megítélése hazánkban meglehetősen negatív, és honfitársaink sze

Nőtárs Angolórák indul kezdőknek és újrakezdőknek Budapesten

MEGHÍVÓ  Mert angolul érteni, beszélni, írni és olvasni tudni kell. Te is így gondolod?  Ha igen, szeretettel várunk a kezdőknek szóló Nőtárs Angolórákra  2012. novembertől .  Mit szeretnénk elérni? A Nőtárs Angolórák célja, hogy támogassa és megerősítse a nőket az angol nyelv tanulásában. Az angol órákon az angol megértésének, a szókincs bővítésének és a beszédkészségnek a fejlesztését tartjuk a legfontosabbnak. Kiket várunk? Az angolul még nem beszélő, elsősorban az üzleti élethez kapcsolódó nőket várjuk a Nőtárs Angolórákra. Nőket, akik saját céggel rendelkeznek vagy akik tervezik, hogy saját céget hoznak létre. Mit csinálunk az angol órákon? A Nőtárs Angolórákon olvasunk, videókat vagy hangfelvételeket hallgatunk, játszunk a szavakkal és egyre többet angolul beszélgetünk. Milyen szintű angoltudás szükséges? Az angol órákra kezdőket és újrakezdőket várunk. Ki vezeti az angol órákat? A Nőtárs Angolórákat az alapítvány önkéntese, Márta vezeti. Márta elsősorban magá

Nyelvtanulás és informatikai tanulás Európai Uniós támogatással

Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-2.1.2/12-1-2012-0001 Idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése 2012 őszén indul a TÁMOP 2.1.2/12-1. „Idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése" című kiemelt Európai Uniós projekt, amelynek célja, hogy támogassa az alacsony idegen nyelvi és informatikai tudással rendelkező egyének munkaerőpiaci integrációját - javítsa alkalmazkodó-képességüket, hozzájáruljon a foglalkoztatottság növeléséhez, és ezáltal a nemzetgazdaság versenyképességének megőrzéséhez is. A program – más célok mellett – a felnőttképzésbe való bekapcsolódásra kívánja ösztönözni a felnőtt magyar lakosságot, az élethosszig tartó tanulás jegyében. Az akkreditált felnőttképzést folytató intézmények részvételével megvalósítandó projekt célja, hogy a magyar lakosság körében számottevően növekedjen a digitális ismeretekkel és az idegen nyelvi kompetenciákkal rendelkezők száma. A képzések eredményeképpen közel 100 000 fő képzésbe bevonása zajlik, mel

The Startup Kids (video)

Kép
The Startup Kids is a documentary about young web entrepreneurs in the U.S. and Europe. It contains interviews with the founders of Vimeo, Soundcloud, Kiip, InDinero, Dropbox, Foodspotting and many others who talk about how they started their company and their lives as an entrepreneur. The movie is made by two Icelandic entrepreneurs, Vala Halldorsdottir and Sesselja Vilhjalmsdottir, who founded their first company shortly after the economic collapse of Iceland and wanted to motivate other young people to become entrepreneurs.

Bomba ötletek – így csinálják az európai startupok

Előző hónapban, a Kutatók éjszakájához kapcsolódóan már írtunk a legsikeresebb magyar startupokról – érdemes azonban szétnézni európai szinten is. Idén nyáron az Európai Bizottság támogatásával nagyszabású versenyt rendeztek, ahol kiválasztották a leginnovatívabb európai ötletet (Europe's „Tech All Stars” prize) is.  E verseny döntőseit mutatjuk most be nektek, olyan innovatív elgondolásokat, amelyek talán hamarosan felforgatják az online kommunikáció vagy az e-kereskedelem világát – ahogy korábban berobbant például a magyar Prezi vagy a Ustream Is. Több szolgáltatás már most is ingyenesen kipróbálható – érdemes megismerni őket! Az említett versenyre több mint 250 európai startup nevezett, a verseny bírái 12 ötletet ítéltek a legelőremutatóbbnak. A (spanyol) ChangeYourFlight készítői olyan online platformot hoztak létre, amelynek segítségével az (önhibánkból, például rossz időpont választása miatt) egyébként vissza nem váltható repülőjegyek árának egy részét kupon formájában vi

Az európai vállalkozások gyorsabban és egyszerűbben juthatnak uniós finanszírozáshoz

Az új költségvetési rendelet közelmúltbeli hatálybalépését követően a Bizottság elfogadta az annak alkalmazására vonatkozó új részletes szabályokat. Az egyszerűsített eljárásnak köszönhetően 2013. január 1-jétől a vállalkozások, kkv-k, kutatók, diákok, települések és más kedvezményezettek könnyebben juthatnak majd uniós finanszírozáshoz.  Az új jogszabály által javul az átláthatóság és az uniós pénzeszközök kezelőinek elszámoltathatósága. Növekednek a lehetőségek az egyösszegű kifizetés és átalányfizetés alkalmazására a kisebb összegek tekintetében, immár nem szükséges ugyanazokat az adatokat minden alkalommal kitölteni az uniós finanszírozás iránti kérelmeknél, ezentúl a kérelmek online is benyújthatók – hogy csak néhányat említsünk az újdonságok közül. „Ez az új jogszabály jelentős előnyökkel jár az uniós finanszírozásban részesülő valamennyi kedvezményezett számára. Sikerült csökkentenünk az uniós finanszírozást igénylők adminisztratív terheit, aminek eredményeképpen könnyebben

Európai KKV Hét: Középpontban a női és a fiatal vállalkozók

Idén az Európai KKV Hét brüsszeli központi eseményének a témája " A női vállalkozók az üzleti életben" volt.  Az október 17-ei tanácskozás témájának aktualitását az a beszédes számadat jelzi, hogy a kezdő vállalkozók 30%-át ma már a női vállalkozók teszik ki. Az Európai Bizottság képviselői jelezték, hogy a Horizon2020 támogatási programban előreláthatólag külön fejezet foglalkozik majd a női vállalkozók támogatási lehetőségeivel. Számos előadás mellett bemutatkozott a nagyon érdekes ciprusi megoldás: a szigetországban külön bank létezik a női vállalkozóknak. Számukra több különféle csomag áll rendelkezésre, és a bank szorosan együttműködik az állammal és egyéb partnerekkel (pl. kamarákkal). A magyarországi központi rendezvényre 2012. október 18-án Székesfehérvárott került sor a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA)-Enterprise Europe Network, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Tempus Közalapítvány közös szervezésében. Az Európai KKV H

NESsT-Citibank Társadalmi Vállalkozásfejlesztő Program

A NESsT és a Citibank 2012-ben ismét meghirdeti közös társadalmi vállalkozásfejlesztő programját társadalmi vállalkozások számára. Az üzletviteli képzést és finanszírozást nyújtó programban 15 sikeresen pályázó kisvállalkozás vehet részt, amelyek a jelen pályázati felhívásban szereplő kritériumok alapján nyújtják be pályázatukat 2012. október 28-ig e-mailben, az ahorvath@nesst.org címre. A sikeres pályázók ingyenesen vehetnek részt a fejenként egymillió forintot meghaladó értékű képzésben, míg a két legsikeresebb üzleti tervet elkészítő vállalkozás egyenként 10 000 dollár anyagi támogatásban részesül társadalmi vállalkozása beindításához vagy fejlesztéséhez. Ki pályázhat? Olyan egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkezők, vagy korlátolt felelősségű társaságként (kft), illetve betéti társaságként (bt) bejegyzett kisvállalkozások vagy szociális szövetkezetek jelentkezését várjuk, akik/amelyek pénzügyi eredményük és társadalmi hatásuk növelése érdekében szívesen részt vennének ingy

Mi a két legnehezebb az angolban?

Nekem - és tudom, még sokaknak - a két legnehezebb dolog az angolban a helyesírás és a kiejtés. Egy angol szót általában dupla ráfordítással kell megtanulnom: egyszer ahogy írják és még egyszer, ahogy mondják, kiejtik.  Van egy gyors és egyszerű online program, amely segít az angol szavak megtanulásában: hogyan írjad, hogyan mondjad és mit jelent magyarul. Mióta ezt használom, már élvezem az angol szavak tanulását.  Ennek az internetes programnak a működését és használatát mutatom meg a következő, 2012. október 26., pénteki Nőtárs Angolklubban Budapesten, a Ráday utcában.  Mi a Nőtárs Angolklub és mit csinálnunk ott minden pénteken? A részleteket megtalálod itt, ezen a honlapoldalon . Gyere, várunk.  Sárközy Ildikó Nőtárs Alapítvány

EB: Újabb 12 intézkedés az egységes piac kiépítéséért

Újabb 12 kezdeményezéssel adna lökést az Európai Bizottság az egységes piac kiépítésének, amelyben – korábbi tagállami elismeréssel is – továbbra is a gazdasági növekedés egyik fő motorját látja a testület. A Bizottság által szerdán elfogadott második belső piaci akcióterv részben régi, részben új területeken gyorsítaná a belső piac megteremtését, egyben ösztönözné a korábbi jogszabályok mielőbbi tagállami átültetését, amellyel még igencsak adósak a tagországok. Noha a tavaly áprilisban bemutatott első belső piaci akcióterv 12 pontjából még csak mindössze egyről fogadtak el az uniós intézmények EU-jogszabályt, az Európai Bizottság szerdán már az újabb 12 kezdeményezést is bemutatta, amellyel újabb lökést kíván adni az egységes piac kiépítésének. Az Európai Unió az elmúlt bő egy évben visszatérően hangoztatja, hogy a gazdasági növekedés beindításának egyik közvetlen eszköze lehetne a belső piac, az uniós állampolgárok és vállalkozások költségeit ugyanis számos olyan szabályozási akadá

Ne féljünk hibázni – startuposok a Kutatók Éjszakáján

A Kutatók Éjszakájának második előadásán újabb tippet kaptunk a sikerességhez: nem csak álmodozni érdemes (ahogy azt Mérő László tanácsolta), de hibázni is – a sikerhez ugyanis nem vezethet út hibák nélkül. Ezt a tanácsot már a legsikeresebb magyar startup cégek (Ustream és Prezi) képviselőitől kaptuk, akikkel arról beszélgettünk, hogyan lehet egy jó ötletből világsiker. A két világszerte elismert fejlesztés közül a Ustream olyan szolgáltatást hozott létre, amely segítségével egyszerre akár több százezer néző számára is közvetíthetünk élő videótartalmat az interneten. A Prezi pedig a szoftveres alapú prezentációk világát forgatta fel, fejlesztésük a korábbi kétdimenziós, dia-szerű előadást zoomolással, térbeli mozgással és dinamikus, izgalmas grafikákkal tette izgalmasabbá. A két fejlesztésben közös, hogy mindkettő egy-egy innovatív ötletre épülő, kis tőkebefektetéssel induló startupként indult. Mindkét cég továbbra is jelentős magyarországi bázissal működik, és képviselőik szerint b

EB: Kreatív stratégia

Új terv az európai kulturális és kreatív ágazatok versenyképesebbé tételére és a bennük rejlő munkahely-teremtési és gazdaságösztönző potenciál kiaknázására. A digitális technológia térhódítása, a globalizáció és az egyre változó fogyasztói magatartás: hogy csak néhányat említsünk a kulturális és kreatív ágazatok előtt álló kihívások közül. A kreatív vállalkozások gyakran nem eléggé vonzók a beruházók számára, így nem rendelkeznek elegendő tőkével ahhoz, hogy meghonosítsák a termelési költségeket csökkentő és az új piacokra való belépést lehetővé tevő digitális technológiákat. A Bizottság több intézkedést javasol a kulturális és kreatív vállalkozások mind uniós, mind tagállami szintű megsegítésére, többek között a készségfejlesztés előmozdítását és a szükséges beruházási tőke biztosítását. A segítség nagyon jól jön a jelenlegi válságos időszakban. Mintegy 8,5 millióan végeznek kreatív tevékenységet EU-szerte, az építészet, a kézművesség, a kulturális örökségek gondozása, a form

Októberben is vár a Nőtárs Angolklub Budapesten

Hatodik alkalommal várja a Nőtárs Angolklub Budapesten az üzleti angolt legalább középhaladó szinten beszélő nőket október 12., pénteken. Mert angolul beszélni kell Európában, különösen Magyarországon 2012-ben.  Mit csinálunk az üzleti angol klubban? A Nőtárs Angolklub minden alkalommal három részből áll. Az első részben bevezetőként egy aktuális női témáról beszélgetünk angolul. A második részben egy angol nyelvű TED-videót dolgozunk fel. A harmadik részben angol nyelvű, üzleti témájú online sajtóanyagot beszélünk meg. A jelentkezőknek a feldolgozásra kerülő anyagokat  érvényes regisztrációjukat követően e-mailben előre megküldjük, hogy azokból fel tudjanak készülni. A részvételt követően a klubnapon előfordult legfontosabb angol üzleti kifejezéseket magyar magyarázatokkal megküldjük. Ki vezeti az üzleti angolklubot? A Nőtárs Angolklubot az alapítvány önkéntese, az indiai születésű, Budapesten magyar feleségével és fiával élő Babu tartja. Babu két éves kora óta beszél angolul

EP: Az egységes piac az európaiak szemszögéből: pillanatfelvétel a polgárok és a vállalkozások véleményéről és aggályairól

Az európai polgárok általában elégedettek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az egységes piac a nagyobb termékválaszték (74%), a munkahelyteremtés (52%) és a tisztességes verseny (47%) tekintetében kínál. Ugyanakkor viszont sokan úgy vélik, hogy az egységes piac csak a nagyvállalatok számára jelent előnyt (62%), a munkafeltételek romlásával jár (51%), és a szegény, valamint hátrányos helyzetű csoportok nem tudják kihasználni az előnyeit (53%). A megkérdezettek 28%-a fontolgatja, hogy a jövőben külföldön vállal munkát. Mindez ízelítő az egységes piacra vonatkozó legfrissebb Eurobarometer-felmérés legfontosabb eredményeiből. A válaszok jelzik azt is, hogy az európaiak egy jelentős részének (35%) nincsenek ismeretei az egységes piacról és az általa kínált előnyökről. Az Európai Bizottság összeállította az uniós polgárok és a vállalkozások által utazás, külföldre költözés vagy külföldi munkavállalás során tapasztalt 20 leggyakoribb probléma listáját is. A jelentés, amelynek elkészítését

Hajrá, álmodozók! – Mérő László a Kutatók Éjszakáján

Mérő László előadásait hallgatni mindig élvezet – igazából teljesen mindegy, hogy a tudás alapú társadalom, vagy Extremisztán és Középszerisztán a téma (mindkettőről hallhattunk péntek este), a hallgatóság úgyis tudja, hogy nem fog csalódni, ha Mérőt hallgat. Így volt ez tegnap, a Kutatók Éjszakáján is, ahol Mérő tanár úr előadásán a "csillárról is lógtak” az emberek. Ezúttal nemcsak a tudás alapú társadalomról tudtunk meg többet, de Casanovának is egy eddig talán kevésbé ismert oldalát is megismerhettük, valamint megtudtuk azt is, hogy csak sok álmodozó segítségével lehetünk a válság utáni helyzet nyertesei. Mérő előadásában abból az alapfelvetésből indult ki, hogy a mai világban az emberiség fele meg tudja termelni akár 10 milliárd ember számára is mindazt, ami közvetlenül az élethez kell (élelem, lakhatás, ruha, közlekedés, oktatás, gyógyítás, stb.), így az emberiség másik fele másképp, másban fogja megtermelni a hozzáadott értékét. Egyes kutatások szerint hamarosan akár a GD

Te is jössz a nyitott napra?

A Nőtárs Angolklubban nyitott (ingyenes) napot tartunk most pénteken, 2012. október 5.  Te is jössz? Ha igen, kérjük, regisztrálj a honlapon:  Nőicégek.hu/Nőtárs Angolklub  Az oldalon további információkat is találsz az üzleti angol klubról.  Mi a résztvevők visszajelzése a Nőtárs Angolklubról? * Nagyon tetszik a kezdeményezésetek - gratulálok és várom a tanfolyamot! * Felsőfokú nyelvvizsgám van, de húsz éve alig használtam a beszélt angolt. Gyakorlással szeretném felfrissíteni a tudásomat. * A résztvevők érdeklődése, nyitottsága és Babu könnyed, játékos stílusa nyomán hamarosan kezdett alakulni a klubhangulat - és a kérdések csak jöttek és jöttek… * A délelőtt felülmúlta a várakozásaimat. Érdekes emberekkel ismerkedtem meg és sok hasznos információt szereztem, mégpedig angol nyelven :-) * A nyitott napra jelentkezem, de szeretnék rendszeresen járni. Számomra a beszédkészség fejlesztése a legfontosabb cél. * A szeptemberi "üzleti" angol találkozókon nagyon jól érezt

A Belvárosba megy a Nőtárs Angolklub

Szeptember végétől a belvárosi Ráday utcában folytatjuk a Nőtárs Angolklubot, ahol változatlanul 9 órakor kezdünk és 12 órakor zárunk.  A helyszín: a Pesti Vendéglő - 1092 Budapest, Ráday utca 11. (a Kálvin térnél) térkép Friss, finom pogácsával várunk itt a szünetben. : )) Ha az Angolklub után ebédelni is szeretnél, négyféle menüből választhatsz kétfogásos ebédet nagyon kedvező áron, 990 Ft-ért. A heti menü a Pesti Vendéglő Facebook oldalán olvasható . Mit csinálunk az üzleti angol klubban? A Nőtárs Angolklub minden alkalommal három részből áll. Az első részben bevezetőként egy aktuális női témáról beszélgetünk angolul. A második részben egy angol nyelvű TED-videót dolgozunk fel. A harmadik részben angol nyelvű, üzleti témájú online sajtóanyagot beszélünk meg. A jelentkezőknek a feldolgozásra kerülő anyagokat  érvényes regisztrációjukat követően e-mailben előre megküldjük, hogy azokból fel tudjanak készülni. A részvételt követően a klubnapon előfordult legfontosabb angol üz

Nőtárs Angolklub harmadik alkalom

A szeptember 21-én megtartott Üzleti Angolklubon immár harmadik alkalommal vettem részt önkéntesként.  Ez alkalommal ráhangolódásként az indiai származású Babu, aki a foglalkozást tartja, egyéb szervezeteknél vállalt önkéntes tevékenységeiről beszélt. Invitált minket is, hogy amennyiben kedvünk tartja, vegyünk részt egy általa szervezett rendezvényen, ahol kötetlen környezetben gyakorolhatjuk az angol nyelvet. Ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy a megszerzett tudást minél többször használjuk élesben is. Ezután egy angol nyelvű videót néztünk meg, amely arról szólt, hogy mi emberek hajlamosak vagyunk az elfogult optimizmusra, ha saját magunkról vagy közvetlen hozzátartozóinkról van szó: "Én sose válnék el.", "Az én gyerekem a legokosabb, legszebb a világon." A videó utalt arra, hogy a hivatalos statisztikák ezzel szemben sokkal borúsabbak, mint a kutatásban megkérdezettek optimista válaszai. A téma természetesen parázs vitát eredményezett. Végül arra a követke

AmCham Női Kiválóság Díj 2012 / Women of Excellence Award 2012

Kép
Ha Ön ismer olyan 25 és 35 év közötti nőt, aki már bizonyította rátermettségét a saját szakmájában és ezt Ön elismerésre méltónak tartja, kérjük, jelölje az Amerikai Kereskedelmi Kamara Női Kiválóság Díjára. Az AmCham hatodik alkalommal rendezi meg az éves Esélyegyenlőségi konferenciát 2012. november 15-én. Ehhez kapcsolodóan idén is átadjuk az AmCham Női Kiválóság Díjat, amelynek alcíme: Teljesítmény fiatalon. A NŐK TELJESÍTMÉNYE GYAKRAN MÁR FIATAL KORBAN MEGMUTATKOZIK A kiemelkedő teljesítmény elismerésre méltó. Most azokon a nőkön a sor, akik már fiatalon is biztos lábakon állnak, ambiciózusak és sikeresek: tudják, mit akarnak az élettől, és el is érik a céljukat. Ha Ön ismer olyan 25 és 35 év közötti nőt, aki már bizonyította rátermettségét a saját szakmájában és ezt Ön elismerésre méltónak tartja, kérjük, jelölje az illetőt az Amerikai Kereskedelmi Kamara Női Kiválóság Díjára! Jelölni e-mailben (kivalosag@amcham.hu), postai levélben (Amerikai Kereskedelmi Kamara, 1365 Bu

Nőtárs Angolklub második nap

Szeptember 14-én került sor a Nőtárs Alapítvány második angol klubjára, melyen önkéntesként vettem részt. Kíváncsian érkeztem az Ibis hotelbe a 9 órai kezdésre, ahol kedves, mosolygós tekintetek fogadtak. Megismerkedtem a résztvevőkkel és Babu-val is, aki az üzleti angolt tartja. Kezdésként egyik önkéntesünk interjút készített Babu-val. A kérdések szerteágazóak voltak, a szakmai és magánéletére egyaránt vonatkoztak. Őszinte és humoros válaszaival Babu percek alatt feloldotta a hangulatot és belevonta a beszélgetésbe a többi résztvevőt is. A személyes hangvételű beszélgetés után a „Kiss your Boss Goodbye!” című cikket fejeztük be. Az írás a vállalkozóvá válás ésszerű és logikus lépéseiről szólt. A cikk feldolgozása kapcsán mindenkinek lehetősége nyílt személyes tapasztalatai megosztására. A következő írás a szaúdi nők munkába állását elősegítendő kormányzati intézkedésekről szólt. Lelkes beszélgetés kerekedett e téma kapcsán is, a nők társadalomban betöltött szerepéről, a konzerv

My English is getting better

Szeptember 7-én tartotta első angol klubját a Nőtárs Alapítvány – vállalkozó nők számára. A klubot Sárközy Ildikó, a klub életre-hívója nyitotta meg néhány lelkesítő, sokat ígérő gondolattal, melyet egykor ő is tanáraitól hallott. Közülük egy, igen jól csengett - mely jelmondata is lett a klubnak: My English is getting better! Ildikó után Babu bemutatkozása következett (Babu maga is vállalkozó, a klubot azonban önkéntesként vezeti. Ő maga Dél-Indiából származik és jelenleg Magyarországon él családjával), aki mindenki legnagyobb örömére sosem fogy ki az szóból, legyen az angol vagy magyar! : )) Bármennyit tud beszélni hazájáról, így a klubtagok mindegyik kérdésükre megkapták a választ, és még annál is többet, a valódi információkat, amelyek nem a filmekből valók, hanem az igazi Indiáról szólnak! A résztvevők érdeklődése, nyitottsága és Babu könnyed, játékos stílusa nyomán hamarosan kezdett alakulni a klubhangulat - és a kérdések csak jöttek és jöttek… A későbbiekben egy üzleti

Sárközy Tamás - Iustitia -- ráció, hit és érzelem a gazdasági jogban

Milyen az Unió helyzete 2012-ben?

Tegye fel Ön is az Unió helyzetével kapcsolatos kérdéseit José Manuel Barrosónak – a Bizottság elnöke szeptember 19-én élő interjúban fog válaszolni. Hol állunk ma, és hogyan törhet ki az Európai Unió a gazdasági válságból? Erre és még sok más kérdésre fog választ adni José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben az Unió 2012. évi helyzetéről szóló értékelő beszédében, mely szeptember 12-én, közép-európai idő szerint 9 órakor hangzik el Strasbourgban. Barroso elnök őszinte és világos értékelést ad Európa helyzetéről, és elmondja véleményét arról, milyen utat kellene Európának követnie a következő években. Beszédét a következő címen lehet élőben figyelemmel követni: http://ec.europa.eu/avservices/ebs/schedule.cfm . Barroso elnök emellett írásban tájékoztatja az Európai Parlament elnökét arról, milyen szakpolitikai javaslatokat fog az Európai Bizottság előterjeszteni a következő hónapokban. Szeptember 19-én (közép-európai idő szerint) 19 órakor José M

Nőtárs Angolklub indul 2012. szeptember 7., pénteken Budapesten

Kép
MEGHÍVÓ  Sikeresen, magabiztosan angolul. Do you speak business English? Not yet? Üzleti angol nyelvklubot indít a Nőtárs Alapítvány, egy női klubot, melynek létrehozását már régóta terveztük. A megvalósításhoz a végső elhatározást és energiát az alapítvány által június elején  Budapesten 8 ország 50 résztvevőjével megszervezett európai találkozónk  adta.  Mit szeretnénk elérni? A Nőtárs Angolklub célja, hogy támogassa és megerősítse a nők üzleti angol tudását a gyakorlatban. Az angol klubban az üzleti szaknyelv megértésének, a szókincs bővítésének és a beszédkészségnek a fejlesztését tartjuk a legfontosabbnak. Kiket várunk? Elsősorban az üzleti élethez kapcsolódó nőket várjuk a Nőtárs Angolklubba. Nőket, akik saját céggel rendelkeznek vagy akik tervezik, hogy saját céget hoznak létre. Mit csinálunk az üzleti angol klubban? A Nőtárs Angolklub minden alkalommal három részből áll. Az első részben bevezetőként egy aktuális női témáról beszélgetünk angolul. A második rész

MINDEN BEJEGYZÉST listázva a kék nyílra kattintva megtalálsz

További lehetőségek

ÍRJ NEKÜNK, ha kérdésed vagy javaslatod van :))

Név

E-mail *

Üzenet *

Nyilatkozat

A Nőicégek.hu tematikus honlapon indított hírlevélre feliratkozással egyidejűleg Ön hozzájárulását adja, hogy ettől a honlaptól - esetlegesen akár reklámot is tartalmazó - elektronikus levelet fogadjon.
Valamint kijelenti, hogy az online űrlapon megadott email címe szervezeti használatú.
A feliratkozáskor kapott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik személynek semmilyen körülmények között nem adjuk át.
A hírlevélre feliratkozás bármikor egy kattintással megszüntethető a levelek alján található link segítségével.

Összes oldalmegjelenítés