Nőicégek.hu - Nők az üzleti életben
A Nőicégek.hu szakmai honlapot azért hoztuk létre a Nőtárs Alapítványnál, hogy Európából és Amerikából összegyűjtsük és közzé tegyük azokról a női cégekről készült anyagokat, akik követendő példákkal, új ötletekkel bátorítják és segítik a magyar nőket vállalkozásaik fejlesztésében vagy elindításában.
Kérdésed, észrevételed, javaslatod esetén várjuk leveled a hello[kukac]notars.hu email címen, vagy a honlap alján található Kapcsolatfelvételi űrlapon.

2011. november 28.

Krimit alaposan kell tervezni

Az Önálló Nők sorozatban ezen a héten egy krimiírónő: Baráth Katalin. 

Mivel olvasóink között többen is álmodoznak arról, hogy egyszer végre megírják egy könyvben mindazt, amit a világról gondolnak, vagy éppen hivatásuk csínját-bínját, két sikerkönyv – A fekete zongora és A türkizkék hegedű című történelmi krimik – szerzőjével, Baráth Katival elsősorban arról beszélgettünk, hogyan születik meg a fejben már kitalált könyv a papíron is.

A konyhájában nem fűszeresedénykék, barátnők kézírásos tuti receptjei, vagy a gyerekek iskolai kötelezettségeire vonatkozó stencilezett cédulák lógnak itt-ott a falon, hanem egy regény. Egy regény mondatonként, gondolatmenetenként – post it-eken. Baráth Katalin krimijei a konyhában készülnek, mondhatnánk úgyis, a kriminológia boszorkánykonyhájában, de nem, ez egy hétköznapi konyha, aminek a falán sok kis színes papírfolt addig rendeződik, ide-oda az alkotó kezenyomán, mígnem összeáll, minden részlet a helyére kerül, megszületik az új bűnügyi regény.

Hogy született meg benned a gondolat, hogy könyvet írj? Mikor jutott eszedbe, hogy nem orvos, tanár vagy légtornász, hanem író leszel?

Ez a gondolat nem megszületett bennem, hanem bennem volt mindig is. Elemista koromban is írtam könyveket. Négygyerekes családban nőttem fel, és azt hiszem a szüleimnek az nagyon praktikus volt, hogy én jól elfoglalom, magam, olvasok vagy írok, épp eleget foglalkoztatták őket a testvéreim. legalább rólam le volt a gond. Még egészen kicsi voltam, amikor már jelent meg versem gyereklapokban. Töb irodalmi lap is volt, nem is rosszak - a vajdasági magyar irodalom (Kati ugyanis a Délvidéken nőtt fel – a szerk.) jobban kötődött a mainstream európai irodalomhoz, mint a magyarországi. Nagyon jó könyvtár is volt nálunk, állandóan ott lógtam. Anekdoták szólnak arról, hogy egyszer majdnem bezártak a könyvtárba, mert a polcokhoz támasztott létra legfelső fokán gubbasztottam és olvastam, észre sem véve, hogy itt a záróra ideje. Nem volt olyan pillanat az életemben, amikor elhatároztam, hogy mostantól írni fogok. Mindig írtam.

Hogy találtad ki, hogy éppen krimit írsz? Hogy lett a gyerekversekből történelmi bűnügyi regény?

Az életkorommal változott az is, ahogy és amit írtam. Naplót mindig írtam, 10-11 éves koromban emelkedett, felnőttes stílusban, az élet nagy dolgairól – ezt nagyon vicces visszaolvasni. A középiskola alatt is folytattam a naplóírást, de akkor már jobban foglalkoztattak a versek. De aztán rájöttem, hogy nem vagyok lírai alkat: elkezdtem únni a saját naplómat, nem voltam elég érdekes saját magam számára. Az egyetemi évek alatt álltam át a prózára.  Szerencsém volt, mert az egyetemen – az ELTÉ-re jártam - nagydózisban kaptuk a kortárs irodalmat.

A HÍR FOLYTATÁSA >>